A budapesti Nagyregatta

Vasárnap is a németek győztek a Budapest-Bécs-Berlin városik közti nyolcevezős versenyben.

A Nagyregatta hagyományos zivatara az idén is pontosan megérkezett, de csak öt percre. Utána csaknem tükörsima volt a Margitsziget melletti pesti Dunaág tükre.

Az előkelő közönség által élénken látogatott verseny nézőserege között ott láttuk Schön báró német, Kolice osztrák követet, Herrmann Miksa kereskedelemügyi minisztert, Bezegh-Huszárh Miklós rendőrfőkapitányt, Karafiáth Jenő dr., Álgya-Papp Sándor, Schwöder Ervin államtitkárokat.

Továbbá Felcides Román dr. miniszteri tanácsost, Liber Endre dr.-t a főváros képviseletében és az evezősport régi barátját, József Ferenc dr. kir. Herceget, aki a Pannonia súlyos veresége után érkezett a helyszínre.

A legnagyobb érdeklődés a Budapest-Berlin-Bécs városok reprezentatív nyolcasának a küzdelmét kísérte. Budapest színeit a Pannónia nyolcasa képviselte. Bécs a Normannent küldte le, míg Berlinből a Brandenburgia jelentkezett a startnál – a Pannonia által kölcsönzött hajóban, mert saját hajójukat a csehek Komáromnál föltartóztatták.

Az idén negyedízben állottak szemben egymással a három város küldöttei. Eddig minden alkalommal a berliniek győztek. Most a Brandenburgia diadalmaskodott, annak ellenére, hogy az elmúlt vasárnapi grünaui válogató verseny a harmadik lett.

Részletes eredmények:
I. Négyevezős verseny kormányossal vidékiek részére. 1. Tisza Szegedi Evezős Egylet 7:31.5 mp. A Váci SE föladta.

II. Junior négyevezős verseny kormányossal. 1. Pannonia 7:36 mp. 2. Pozsonyi Hajós Egylet 3. Duna 4. Higelbank.

III. Junior skiff.
1. Ewald Laage Ruderclub Donau Wacht Wien 8:17 mp. 2. Kozma WEC 3. Oláh FTC. Kozma eltaktikázta a versenyt és vagy 100 métert vesztett.

IV. Berlin-Budapest-Wien városok közötti nyolcevezős verseny kormányossal. Negyedik mérkőzés. 1. Berliner Rudenclub „Brandenburgia” 6:33.2 mp. 2. Pannonia 6:36 mp. 3. Ruder-Verein „Normannen” egy hosszal hátrább.

V. Újonc nyolcevezős verseny. 1. Hungária 6:56 mp. 2. Ferencváros 7:30 mp.

VI. Kétevezős (pair oar) verseny kormányos nélkül. Lisznyai Damo Tihamér-emlékverseny. 1. Wiener Ruderclub „Pirat” 8:17 mp. Pannonia 2000 m. után föladta.

VII. Egyes főverseny, Oppler Pál-emlékverseny. Ifj dr. Szendey Béla egyedül evezte végig a távot. Idő: 7:43 mp.