Négy új rekord az MTK nemzetközi viadalán

Barsi, Darányi, Gerő, Szepes és a MAC stafétafutói voltak az izgalmas verseny hősei

Vasárnap délután ismét alkalma nyílt kitűnő atlétagárdánknak arra, hogy a futball közönsége előtt bizonyítsa be a magyar atlétika magas színvonalát és életrevalóságát. Atlétáink éltek is az alkalommal.

Egymásután dőltek meg a rekordok és már ezért is az MTK vasárnap délutáni atlétikai versenyét túlzás nélkül a szezon legsikerültebb versenyének nevezhetjük. A közönséget, Ferencváros – Attila-mérkőzés elfogult közönségét mintha kicserélték volna.

Együtt örült, együtt drukkolt és együtt biztatott az atlétika kicsiny törzsközönségével és egyszeriben szívébe zárta Gerőt, Raggambit, Barsit, Egrit, Darányit, Szepest, meg ennek a pompás vasárnap délutánnak mindegyik hősét. Legelsősorban sprintereink nagy följavulása az, ami a vasárnapi atlétikai verseny közönségét a legnagyobb örömmel és bizakodással tölthette el.

Gerő teljesen szélcsöndes időbe, a följavult Raggambitól erősen megszorítva, beállította a 100 m-es síkfutás rekordját, majd Paitz futott remek versenyt a vendég németekkel és győzött a rekordhoz közelálló eredménnyel. A versenyen egyébként négy országos rekord dőlt meg.

Részletes eredmények
:
100 m. 1. Gerő I. KAOE 10.6 mp. Országos rekord beállítva! 2. Raggambi BBTE 10.7 mp. 3. Kugelberg SCCh 10.9 mp. Remek verseny. Kilencven méterig együtt van Gerő és Raggambi, végül is Gerő fél méterrel győz.

Súlydobás. 1. Darányi MAC 14.83 m. Országos rekord! 2. Hahn MTK 13.34 m. 3. Hunyadi BBTE 12.85 m. Darányi dobásai: 14.06, 16.73, kl., 14.38, 14.83, kl.

1000 m. 1. Barsi László BBTE 2:32.6 mp. Országos rekord! 2. Marton MTK 2:35 mp. 3. Belloni MAC 2:35.2 mp. – Versenyen kívül indult Gyulai és 2:35.8 mp.-es idővel harmadik lett. Barsi végig vezetve, 20 méterrel győzött. Marton második helye meglepetés.

110 m. gátfutás. 1. Weilheim WAC (Bécs) 15.8 mp. Ferenczy az utolsó gátban fölbukott, csak ketten indultak.

400 m.
1. Szalai BBTE 51.3 mp. 2. Magdics MAFC 51.6 mp. – Sugár a döntőben föladta.

Magasugrás.
1. Vezér FTC 170 cm. 2. Golhorics FTC 165 cm. 3. Dobó FTC 165 cm.

200 m. 1. Paitz BEAC 22.1 mp. 2. Kugelberg SCCh 22.2 mp. 3. Kruger 22.9 mp.

Gerelyvetés, meghívási.
1. Szepes MAC 63.96 cm. Országos rekord! 2. Gyurkó FTC 56.16 cm. Szepes utolsóelőtti dobásával érte el nagyszerű új rekordját.

Távolugrás. 1. Mayer SCCh. 720 cm. 2. Schlösske SCCh. 715 cm. 3. Balogh MAFC 712 cm. – Mayernak is, Baloghnak is volt egy 730 cm.-es ugrása, de beléptek. Schlösske az első ugrás után lesántult és nem ugrott tovább.

Diszkoszvetés. 1. Egri MAC 46.16 cm. 2. Donogán SzTK 44.02 cm. 3. Darányi MAC 42.36 cm. – Egri dobásai: 45.03, 45.43, 44.56, 46.16, 45.24, 45.25. A verseny szépségét zavarja a térmérők gyatra munkája.

400 m. gátfutás. 1. Ferenczy MAFC 58.2 mp. – Egyedül indult.

3000 m.
1. Szerb MAC 9:00.4 mp. 2. Papp FTC 9:22.6 mp. 3. Balogh Vasas 9:43.6 mp.

4x800 m. staféta.
1. MAC (Buday, Bejczy, Szigeti, Belloni) 8:16.4 mp. Országos rekord! 2. MTK 8:29.8 mp. 3. FTC 8.33 mp.

4x100 m. staféta.
1. BBTE (Barsi, Odri, Szalai, Raggambi) 43.1 mp. 2. SC Charlottenburg 43.4 mp. 3. KAOE 43.4 mp. – Gerő I. nagy előnnyel váltja Vidát, de a kitűnő Szalai és Raggambi méterekkel verik Vidát és a tartalék Daubnert.