A Barcsi Gazdatárházak Szövetkezete monopóliumot kapott az olaszországi gabonaexportra

A magyar gabonakereskedelem körében nagy izgalmat váltott ki az a kiszivárgott hir, hogy az Olaszország és Svájc felé irányuló gabonaexport lebonyolitását a Futurára bizták.

Hivatalosan erre vonatkozóan semmiféle közlést az érdekelteknek nem tettek s az egész közvélemény is tájékozatlanul áll e jelenség előtt, amely azokat az időket hozza vissza, amikor az állam a legális kereskedelem körébe tartozó ügyleteket a maga körébe vagy központokba vonta.

A háborus időből maradt gazdálkodási rendszernek e hazajáró kisértete természetesen a legnagyobb izgalmat okozza. Ahelyett, hogy végre teljesen megfojtanák azt a kisérletet, amely az egyik oldalon elveszi az állampolgárok keresetét, a másik oldalon pedig ugyanezektől óriási áldozatokat követel, most megint föltámadni látjuk a gazdasági életben.

Az olaszországi gabonaexportra nézve különben a következőket sikerült megtudnunk. A Barcsi Gazdatárházak Szövetkezete, amely csak idén alakult, lényegileg nem egyéb üres keretnél és ugy látszik, születésének minden indoka csak arra való volt, hogy valamely államilag pártfogolt üzlethez jusson. 

A Gazdatárházak Szövetkezete érdekében előkelő helyről származó ajánló levéllel megjelent egy kormánypárti képviselő Rómában Hóry András követnél, aki aztán eljárt az olasz vasuti hatóságoknál és bizonyos mennyiségü magyar buzára 50%-os tarifakedvezményt biztositott. 

Ugy halljuk, hogy ennek az üzleti ötletnek Fóthy Ernő milanói kereskedő volt a gazdája és odáig rendben is volna a dolog, ha ezt az 50%-os kedvezményt, amelynek forrása végeredményben az a barátsági viszony, amely Magyarország és Olaszország között fönnáll, nem egy cégnek, hanem általában az egész magyar gabonaexport javára adták volna. 

Senkinek sem lehet kifogása a magyar követség ilyen sikere ellen, sőt az egész magyar közvélemény köszönettel tartozik a követség sikeres munkásságáért. További értesüléseink ugy szólnak, hogy a szóbanforgó buzaexport, illetve a rávonatkozó tarifakedvezmény három évre, évi 10.000 vagonra szól. 

A kifogás, amellyel ezt az egész exportüzletet a kereskedelem illeti, az, hogy miért kellett mindezt titokban tartani, miért kellett privilégiumot szerezni a Barcsi Gazdatárháznak, ahelyett, hogy a magyar gabonakereskedelemnek szereztek volna generális kedvezményt. Vajjon nem könnyebben bonyolitotta volna-e le a magyar gabonakereskedelem ezt az exportüzletet a maga meglevő szervei utján s a maga gyakorlatával, mint a kereskedelmi életben járatlan, ujszülött, ismeretlen szövetkezeti alakulat?

Lehet-e megmagyarázni az ilyen kedvezések okát és szabad-e abban a sulyos gazdasági helyzetben, amelyben vagyunk, tovább is folytatni ezt a módszert, amely végre is két részre fogja bontani az egész magyar társadalmat: az igen kisszámu monopóliumtulajdonosokra és az igen nagyszámu kereset és munka nélkül lézengő adófizetőkre? 

Hiszen ki lehet számitani, hogy ilyen rendszer mellett mennyi ideig fognak a keresetükből kizártak adót fizetni? 

A helyzet különben rögtön teljes világitásba kerül, ha a dologra vonatkozó további értesüléseinket is elmondjuk. A kedvezmény dacára a Barcsi Gazdatárházak Szövetkezete nem képes szállitani, mert a Barcsi Gazdatárházak Szövetkezetének a szállitáshoz szükséges egyéb föltételei is hiányoznak. Megfelelő átvevő szervei sehol nincsenek és igy kénytelen az egész üzlet lebonyolitását a Futurára bizni. Mi volt hát akkor az értelme, hogy állami és diplomáciai segitséggel neki szerezték meg a tarifakedvezményeket, ahelyett, hogy mindjárt a Futurának szerezték volna meg? Ki ad erre feleletet? 

A másik exportüzlet, amelyet szintén állami kedvezésekkel ütöttek nyélbe, ugyancsak a Futura svájci üzlete, amelynek az állam azáltal adott lehetőséget, hogy más téren biztositott rekompenzációkat a Futurának. Az indokolás, amellyel e privilegizált üzleteket félhivatalosan magyarázzák és elfogadhatókká akarják tenni, az, hogy miután a magyar kereskedelem nem tudta a buzafölöslegeket fogyasztóikhoz juttatni, kénytelenek voltak ilyen megoldásokhoz nyulni.

Ezzel az érveléssel szemben azonban önként merül föl az a kérdés, vajjon a legális magyar gabonakereskedelem nem tudna-e piacot szerezni, sőt mindenféle egyéb piacokat is meghóditani, nemcsak a magyar buzának, de egyéb mezőgazdasági kiviteli cikkeinknek is, ha ugyanolyan kedvezményeket biztositanának neki, mint aminőket most egyes privilegizáltaknak juttatnak? 

És végül, nem fekszik-e közel az a kérdés, hogy amennyiben még az olyan kedvezések mellett is, mint aminőket diplomáciai uton, egyébként helyesen, biztositani tudunk, mégis differenciák állnak elő az ilyen üzletekben, ki fogja ezeket a differenciákat födözni? 

Ez a kérdés mindenesetre elesnék, ha a legális kereskedelem bonyolitana le ilyen üzleteket.