Rossz ősze volt a magyar textiliparnak

A raktárak tultömve, a külföldről beözönlő sok áru, abnormisan meleg időjárás, alacsony gabonaárak s e két okon kevés eladás és lassu pénzforgalom. A magyar textilgyárak mindezek ellenére teljes erővel dolgoznak. A fonódákban éjjel-nappal folyik a munka s bár az elért árak lényegesen alacsonyabbak a tavalyiaknál, a nyereség még mindig kielégitő.

A vámvédelem mögött egészségesen fejlődik ez az ipar s ugy látszik, tuljutott a gyermekévek első betegségein, hiszen ma már a teljes szükséglet hatvan százalékát látja el. A további husz százalék most már nincs messze s ha a keleti kivitel is fejlődni fog, a textilipar jelentékeny tényezője lesz a magyar gazdálkodásnak.

De egy föltétele mégis van a dolognak.
A fejlődés tulgyors és erőszakolt tempója mindent veszélyeztet abból, amit eddig elérnie sikerült. A mai vámvédelem amugy is a maximuma annak, amit a piac elviselhet s az áldozat, amugy is a legnagyobb. Nagyobb védelmet és több áldozatot már nem hozhatunk érte s egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mezőgazdasági exportunk érdekében kénytelenek leszünk a legközelebbi öt évben ujabb vámleszállitásokat eszközölni.

Ezért kell egy kissé megfékezni a gyors iramot, mérsékelni tulbő étvágyát azoknak, akiknek most már a fejükbe szállt a siker mámora s a kölcsöntőke, főleg a tuldrága kölcsöntőke igénybevételétől sem riadnak vissza önfeledt rohanásukban.

Ezeket a megjegyzéseket az a legutóbbi angol kölcsönügylet váltja ki belőlünk, amelyet a Goldberger-cég kötött a minap. Inveszticiós célokra tizpercentes pénzt igénybe venni nagy veszedelem, főleg, ha az nem amortizációs alapon történik s ha a vállalatnak födözetül egész vagyonát le kell kötnie s ha későbbi kölcsönök fölvételét terhelési tilalom akadályozza.

Ehhez járul még az is, amit most az angol lapokban megjelent kommünikék árulnak el, hogy tudniillik a kölcsön kamatozása jóval magasabb, mint az itthon kiadott kommünikék mondták, mert a kibocsátási árfolyam 90 alatt van, a kamat jóval magasabb a magyar kommünikékben föltüntetett 7 és fél százaléknál. A föltételekből igy meg lehet állapitani, hogy a kölcsön sokkal nagyobb mértékben köti meg a vállalatot s jóval terhesebb, mint amennyit jónak láttak itthon bevallani.

Miért nem azonos ez a két kommüniké s mi az oka, hogy a gyár elnöke nem ezt az angol szöveget tétette közzé itthon is? Ilyen esetre egyszer már nagyon ráfizettünk s talán nem ártana, ha a pénzügyminiszter az ilyen nagy inveszticiós kölcsönöknél is gyakorolná azt a vétót, amely a vidéki városoknál olyan üdvösnek bizonyult.

Kinek volna kedve a magyar szegénységből még egyszer segitséget nyujtani bajba jutott vállalatoknak!