Magyar-német kereskedelmi tárgyalások

Január tizedike körül folytatják a magyar és német kormány kiküldöttei a néhány héttel ezelőtt Pesten megkezdett s gyorsan félbeszakitott tarifális és kereskedelmi tárgyalásokat, amelyek elé azonban beavatott helyről nyert értesülésünk szerint magyar kormánykörökben nem tekintenek tulságos bizakodással.

A tárgyalások sarkpontja a magyar élőállatbevitel kérdése Németországba. Ez a bevitel elvileg meg van ugyan engedve, a gyakorlatban azonban már évek óta lehetetlennek bizonyult éspedig azért, mert a német határon a magyar állatszállitmányok olyan rigorózus és gyötrő, főleg azonban költséges vizsgálatnak és vesztegzárnak vannak alávetve, hogy a kivitel a legtöbb esetben veszteséges vállalkozásnak bizonyult.

S e ponton reális számitások szerint alig lehet a németek engedékenységére számitani, bár Berlinben nagyon jól tudják, hogy a francia kormány a magyarokkal szemben való e merev magatartást igen jó szemmel nézi és arra számit, hogy ez a kinos vita előbb vagy utóbb nyilt szakitásra vezethet a ma még olyan barátságos viszonyban álló két ország között.

A német álláspont ebben a kérdésben a következő: Németország szivesen beenged bármely provenienciáju élőmarhát, föltéve, hogy ez a marha nem lép német talajra s nyomban a határ átlépése után levágásra kerül. Ez uton ugyanis könnyen elkerülhető az a veszedelem, hogy az importált marha a hazai állományt megfertőzi.

A magyar állatorvosi karban ugyan teljes a bizalma Németországnak, de ha a magyar állatbevitelt megkönnyitenék, akkor kénytelenek volnának ugyanezt a kedvezményt más országnak is megadni, már pedig van egy-két olyan keleteurópai állam, amelynek állategészségügy iránt a legnagyobb kétséggel és bizalmatlansággal kell viseltetni. Ez az oka annak a merev ellenállásnak, amelyet Magyarországgal szemben tanusitanak.

Viszont magyar körökben, értesülésünk szerint, sajnálkozva bár, de minden körülmények között el vannak szánva a legtöbb kedvezményi szerződés fölmondására, mert az már mégse járja, hogy a német bevitel Magyarországon évről évre növekedjék, a magyar bevitel Németországba pedig ugyanolyan mértékben csökkenjen.