A podgyásztarifa fölemelését tervezik a vasutak

A kulisszák mögött a magyar vasutak ujabb tarifaemelés tervével foglalkoznak.
Az ötlet a Duna–Száva–Adria-vasuttársaságnál született meg, amely azzal a bizalmas inditvánnyal fordult a többi vasutakhoz, hogy a poggyászszállitási dijakat az összes magyarországi vonalakon emeljék föl.

A többi magánvasutak azonnal magukévá tették a tervet, amelynek az az indoklása, hogy egész Európában Magyarországon legolcsóbb a podgyászszállitás tarifája: 10 kilogramonként 8 fillér minden 100 kilogram után, mig Ausztriában 100%-kal, Csehszlovákiában 150%-kal, Franciaországban 200%-kal többe kerül a podgyászszállitás.

A Máv. főosztályai azonban, amelyeket véleménymondásra szolitottak föl, nem foglaltak el egységes álláspontot. Mig a Máv. egyes szakreferensei azzal érvelnek, hogy nevetségesen csekély összeg az a 370.000 pengő, amit a Máv. a mult év folyamán podgyászszállitásért vett be, akiknek a véleménye a legsulyosabb, ellenzik a podgyászszállitási dijak emelésének tervét. 

Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vasutak podgyászszállitási üzletének az utolsó évek folyamán észlelt nagymértékü csökkenése az autóközlekedés konkurenciájának az eredménye és a terv ellenzői szerint a szállitási tarifa emelése csak az autón való szállitás ujabb növekedésével járna és a vasutak podgyászforgalmát még tovább csökkentené.

Mindenesetre érdekes lesz, hogy mit szól a tervhez az Európai Áru- és Podgyászbiztositó Rt., amelynek a mult évben közel 140.000 pengő nyeresége volt a magyar vasutak podgyászbiztositásából és amelynek dijtételeit a Máv. a biztositóval kötött szerződése alapján még 10 évig köteles belekalkulálni a saját tarifáiba.