Bethlen elhatározta

A kormány rekonstrukciójának kérdése már egy év óta nyugtalanítja a kormánypártnak érdekelt tagjait. A rekonstrukció azonban nem következett be, az erről szóló hírek pedig érdektelenné váltak és ma már legföljebb csak azokat izgatják, akiknek a neve a kormány ujjáalakitásával kapcsolatban kombinációban kerül. Megbizható helyről szerzett értesülésünk szerint – és ezt az értesülést minden cáfolattal szemben föntartjuk – Bethlen miniszterelnök elhatározta, a parlament öszi szezonját a kormánynak régóta esedékes, de csak részletes ujjáalakitásával fogja bevezetni.

Ezzel kapcsolatban változások történnek a diplomáciai karban is, egyelőre azonban csak annyi bizonyos, hogy báró Korányi Frigyes szeptemberben megválik a párisi követségről a Pénzintézeti Központ elnöke lesz.

Utódjául báró Villani Frigyes bukaresti követünket nevezik ki, Bárdossy László miniszteri tanácsost, a külügyminisztérium sajtófönökét Berlinbe nevezik ki követségi tanácsossá, helyére pedig gróf Csáky István kerül. Ami a kormány ujjáalakitását illeti, befejezett tény Pesthy igazságügyminiszter távozása, akit a nyugdijba menő báró Wlassics Gyula helyébe a közigazgatási biróság elnökévé fognak kinevezni.

Bzonyos végül Herrmann kereskedelmi és Csáky honvédelmi és esetleg még két miniszternek távozása is. Gróf Csáky ujból katona pozicióba kerül és vele együtt Algya-Papp Sándor honvédelmi államtitkár. A honvédelmi miniszterjelöltek sorában több magasrangu katonai méltóságot emlegetnek, köztük Száhlender tábornokot, aki a háboruban mint vezérkari ezredes a Lukachich-féle huszadik honvédgyaloghadosztálynak vezérkari főnöke volt, most pedig a csendőrség parancsnoka.