Rövidek

Konduriotisz elnök vasárnap kijelentette, hogy föloszlatja a görög parlamentet és Venizeloszt nevezi ki miniszterelnökké
Athén, julius 1.
Az Havas-ügynökség jelenti: Konduriotisz elnök vasárnap Kafandarisszel megbeszélést folytatott és ez alkalommal Venizelosz-kormány alakitása és a kamara föloszlatása mellett foglalt állást.
Az elnök hétfőn folytatja megbeszéléseit a többi pártvezérrel. Szaldanisz és Metaxasz a kormánynak azt fogják javasolni, hogy a mostani kamara maradjon meg.

Herczeg Géza könyve

Kun Béláról Ilyen volt, csakugyan ilyen volt! Meglepetve kiáltunk föl, amikor a könyv bekötési tábláján meglátjuk a fotográfiáját. És ez a kiáltásunk sokszor megismétlődik, mialatt a németül irt könyvet olvassuk. Ilyen volt a külseje és ilyen volt a lénye, egyénisége, lelkületének rejtett és a világosság felé tartott képe.

Ez az első jó kép a „diktátorról”. Az első és talán utolsó, mert ki kisérelné meg, hogy ujból lefotografálja őt, ha a könyv meggyözi arról, hogy ennél jobbat, találóbbat ugy sem festhet róla. Herczeg Géza, az ujságiró jellemrajzot ad és történelmet ir. Szinte megérzékelteti azt a rövid, de annál borzalmasabb korszakot, amely Kun Béla nevéhez füzödik. És abból, ahogyan széles vonásokban és egy impresszionista könnyedségével elénk veti ennek a kulturmázas bandita vezérnek multját, stréberkedéseit és tolvajságait, már meg is érezzük, hogy mi vár reánk, ha magához ragadja a hatalmat.

Csak elsőrendű drámairók expozicióiban látjuk meg ily plasztikusan, hogy a dráma hogyan fog kibontakozni és befejeződni. Aktuális drámát kaptunk ebben a könyvben Herczeg Gézától, de megkaptuk annak bizonyságát is, hogy mennyire előnyére válik a történetirónak és drámairónak, ha az ujságiró szemével és temperamentumával dolgozik.

Bratianu lemond és Stirbey herceg lesz az uj miniszterelnök

Párisból jelentik: A francia külügyminisztériumhoz érkezett bukaresti jelentések szerint a legközelebbi napokban számolni kell a bukaresti kormány lemondásával. Az uj kormány feje Stirbey herceg lesz, aki Jonei Bratinaut megelőzően volt miniszterelnök és aki Bratianu első parancszavára visszalépett kormányával. Stirbey tudvalevően Bratianu sógora, megbizatása csak ideiglenes lesz és csak arra szól, hogy uj választásokat tartson, amelyekről az ellenzék nem mondhatja, hogy az eredményt Bratianuék meghamisitották.

A francia szocialisták kongresszus vasárnap állást foglalt a békeszerződések békés reviziója mellett
Páris, julius 13.
A szocialisták kongresszus vasárnap határozatot fogadott el, amely szerint a párt hozzájárul ahhoz, hogy Pal Boncour Franciaország képviselője maradjon a Népszövetségnek és ajánlja a Népszövetség demokratizálását. Egy másik határozat a békeszerződések békés uton való revizióját kivánja, hogy a bennük foglalt igazságtalanságok ne veszélyeztessék állandóan Európa nyugalmát.

A határozat hangsulyozza, hogy a döntőbiráskodás csak a leszereléssel együtt teremtheti meg Európa állandó békéjét.

Briand és Mussolini elfogadták Amerika háboruellenes szerződését
Páris, julius 15.
Párisi politikai és diplomáciai körökben sokat kommentálják Myron Herrick párisi amerikai nagykövetnek Briandnál tett vasárnapi látogatását. Herrick utasitást kapott Washingtonból, hogy jelentse ki a francia külügyminisztériumban az amerikai kormány köszönetét és megelégedését a Kellogg-jegyzékre adott francia válaszért.

Briand válasza lehetővé teszi a békepaktumot abban a formában, amint azt Kellogg javasolta.
Az amerikai nagykövet élénk megelégedésének adott kifejezést, hogy a francia nemzeti ünnep és a kedvező válasz időpontja egybeesett. Kiemelte, hogy a válasz erkölcsi jelentősége igen nagy a világ szemében.

Róma, julius 15.
A Stefani-ügynökség jelenti: Mussolini miniszterelnök vasárnap az Egyesült Államok római nagykövetéhez intézett levélben az olasz kormány nevében válaszolt a Kellogg-paktumra vonatkozó legutóbbi amerikai ajánlatra. A levél szerint az olasz kormány az ajánlatában foglalt igéretek megvalósulása esetén kész aláirni az egyezményt.