|
Megrázó beszélgetés Tolsztoj Tatjánával az anyjáról és apjáról
Megrázó beszélgetés Tolsztoj Tatjánával az anyjáról és apjáról, akinek századik születésnapját ünnepli az egész világ. E koraőszi héten, amely fényben és borulatban maga is csupa emlékezés. Tolsztoj születésének századik évfordulóját készül megülni a világ. Moszkva hét országra szóló cécót rendez és meghívta rá valamennyi kontinens minden akadémikusát, művészét, irónépét. Annyi egyéb kisajátítás után a szovjetek most elkommunizálják a jasznája-poljanai bölcset is. Marx, Engels és Lenin mellett megteszik öt az egyházuk negyedik evangélistájává. Mintha a „Karenin Anna”, „Feltámadás”, „Háboru és béke” álmodójának köze lehetne a hazug és véres dogmáktól ittasokhoz, akik mást nem tettek, mint életeket írtottak, értékeket pusztítottak és eszményeket öltek. Moszkva mohó keze ezuttal olyan kincs - Tolsztoj zsenije! - után nyul ki, amelyik régóta nem Oroszországé többé, hanem az egész világé.
Moszkvának azonban propaganda szempontból van szüksége a centennáriumra. És ünneprendező kedvében nem törődik Tolsztoj-család Párizsba menekült egyes tagjainak tiltakozásával sem a pirosposztós, potemkiniádás, farsangi Tolsztoj-ünnepség ellen….
A magunk részéről hogyan adózhatnánk inkább Iljics Iván, a Hadzsi Murád költőjének, mint ugy, hogy a leányával, Tolsztoj-Szukhotine Tatjána asszonnyal áhítatosan elbeszélgetünk a nagy aggastyánról, a családi drámájáról, a lelkiválságairól, élete bus estéjéről és arról a mindeneknél szomorubb napról, amikor 1910 novemberében Tolsztoj Nikolajevic Lew elszökött a pokollá lett otthonából, hogy elmenjen meghalni ama kis állomásépületbe, az ő utolsó állomására, Apostovoba. -Mit mondhatnék érdekeset – felelte szomoru mosollyal, Tolsztoj Tatjána (aki egyébként szivesen emlékezik budapesti látogatására) - hiszen váltig ismeretes mi történt és legföljebb a lélektani részletek körül lehetne még ujat és ujat találni, ha volna egy biztos szemű és érdekes pszichiáter, aki csakugyan a lelkek legmélyére tud behatolni. Tizenhat év korkülönbség volt a szüleim között. Apám harmincnégy éves volt, amikor megházasodott. Kétségtelen, hogy frigyük, amelyikből tizenegy gyermek született, vagy tizenhét éven át a legzavartalanabbul boldog volt. Anyám a legönfeláldozóbb teremtés volt a világon. Nemcsak, hogy maga táplált és nevelt bennünket, de akárhányszor a hajnali órákig másolta apám kéziratait. Mi történt az apámmal élete ötvenedik esztendeje körül? A virilitása fogytán egyre inkább a természetének eredendő puhasága, szinte mondhatnám: nőiessége lépett előtérbe és vitte őt bizonyos apostoli régiók felé... Ötvenéves kora körül kezdődött az a nagy válsága, amelyiknek során minden testiségtől szabadultan, már egyedül az erkölcsi tökéletesedést kereste. Ellensége lett a testek, hogy mindig és mindenben a lelket ünnepelje.
Ő, aki régebben egyáltalán nem törődött a vallással, most beletemetkezett az evangéliumokba és még a társadalmi reformjait is keresztény-kommunisztikus alapokon vélte megvalósíthatni...
Anyám, szegény, adósságok alatt roskadozva, a nagy család gondjaival a vállán, hogyan nézhette volna szó nélkül, hogy Tolsztoj nem csak a magáét ajándékozza oda: a szelleme gyümölcseit, amikért nem akart többé honoráriumot elfogadni, de a legszorosabb értelemben lábunk alól rántja ki a gyékényt, széjjelosztogatva a parasztok között poljának földjét? Ezen kezdődött az ellentét köztük, amely apránként küzdelemmé fokozódott, aztán harccá keseredett és további husz év során gyülöletté mérgesedett egy halucináló aggastyán között, aki mindinkább a tisztán szellemi és transcendentális felé magasztosult és egy asszony között, akit nem kábítottak viziók, de akit a valóságok tulkemény föladatok elé állitottak.
Vannak, akik apám családjának távoli német eredetében látják a miszticizmusa forrását. Szerintem ennél a miszticizmusnál és a német eredeténél döntőbb befolyása volt rá, hogy az apám minden raffinált műveltségével, az arisztokratikus természete és hajdani világfi velleitásai ellenére is: maga volt a született muzsik, akiben annyi van a föld salakjából és annyi a föld hallatatlan nagylelkűségéből, adakozó kedvéből. De éppen mert nem egyetlen ember, hanem talán egy egész faj, egy sok-sok milliós osztály kollektív lelke élt benne, hogyan lehetne tisztán kielemezni ezt a lelket és kivált a gyermeki kegyelet szavaival és könnytől elborított szemmel?
Csakugyan könny rezgett a szemében. Aztán, kisvártatva, csöndesen igy folytatta: Kettőjüket valamikor egy közös nagy szerelem füzte össze és egyedül az aspirációikban való eltérések választották őket el egymástól, amikor a kor és a természet kérlelhetetlen törvényei, a tizenhatéves korkülönbség, más és más értelmet préselt számukra ebbe a szóba: - Szeretem!... Ettől fogva minél közelebb éltek, annál messzibbre jutottak egymástól. Ami köztük dult, a szellem hatalmának volt a harca a test és minden földi értékek démoni ereje ellen. Szabad-e anyám szemére lobbantani, hogy elsősorban asszony volt és anya, tehát az, aminek isten és a természet kirendelte, s nem tudta követni apámat a légüres, éteri magasságokba?...
Hiszen anyám még többet szenvedett ettől, éppen mivel érezte apám világnagyságát. |