Gömbös mint katona és mint politikus

Gömbös Gyulának küszöbönálló államtitkári kinevezésével kapcsolatban megszólalt már Bethlen és Zichy János is, a legitimisták pedig nem szünnek meg falrafesteni a királykérdés „egyéni akciós” megoldásának ördögét.

A megindult nyilatkozatáradatban eddig csak a leginkább érdekelt Gömbösnek a véleményét nélkülözte a közvélemény, amelyre vonatkozóan olyan helyen, ahol a volt fajvédővezér álláspontját tökéletesen ismerik, a következőket jelentették ki:
Mihelyt Gömbös a fajvédőpárt élén belép a kormánypártba teljesen és föntartás nélkül magáévá tesz Bethlen miniszterelnöknek a királykérdésben vallott álláspontját.

Ez pedig röviden az, hogy a királykérdés nem aktuális, vagyis Gömbös személyével kapcsolatban bármiféle kalandos tervről beszélni teljes abszurdum.

Szóba hoztuk ezután azt a beállítást, amely szerint Gömbös államtitkársága veszélyeztetné a hadsereg tisztjeinek harmóniáját.
- Gömbösnek – igy hangzott az errevonatkozó válasz – mint katonának és mint politikusnak egyaránt az a meggyőződése, hogy a hadsereg a nemzeté, a hadseregbe tehát pártpolitikai kérdéseket beledobni a legnagyobb lelkiismeretlenség lenne.

Eszerint Gömbös személyével és a királykérdéssel kapcsolatban bármiféle „akciót” vagy kalandor terveket emlegetni egyszerűen rémlátás vagy legalább is: fölösleges idegesség.