Zola és Paul Marguerite után George Demartialról is letépik a becsületrendet Franciaországban, mert előbb bélyegezte meg a háborut, mint a Kellogg-paktum

Páris, augusztus 30.

Csakugyan, maholnap maga az ördög se ismeri ki magát ezzel a mi fonák, ostoba, forgandó és változékony világunkkal! Párisban néhány nap előtt hallatlan ünnepségek közt és tizenöt nemzet kiküldöttjeinek aláírásával szégyenbélyeget sütnek a háboru homlokára. Aljasnak és megvetendőnek minősítik. Az emberiség szégyenének. És ugyanakkor a becsületrend nagytanácsa megfoszt e rendjele tiszti fokozatától egy kiváló francia tudóst és irót, Georges Demartial-t, aki kevesebb ünnepélyességgel ugyan, ugyanezt merte megirni egy amerikai folyóiratban, a „Current History”-ben a háboruról, az emberi felelősségekről és bizonyos véres igazságtalanságokról, alátámasztva az egészet a bizonyságok egész tömegével.

1898 januárjában Emile Zolával történt meg – ha ugyan szabad annak nevezni – ugyanez a szégyen, hogy a rend tanácsa megfosztotta a becsületrendjátől. A hires „Paccuse” levele miat és mert fölmerte irni, hogy a Dreyfusnak fölrótt bordereaut francia tiszt, Walsin-Eszterházy hamisitotta.

A háboru óta Victor Margueritte-tel esett meg hasonló kaland. Azon a címen, hogy a „Garconne” című regénye merénylet a jó erkölcsök ellen, megfosztották a tiszti rozettájától. Hát ami azt illeti, a „Garconne” a maga álkenetével és igazi malacröfögéseivel csakugyan rossz könyv volt, a jóízlést, sőt egyszerűen: az izlést mélyen sértő, de közelről se olyan jelentős nyomtatvány, hogy a becsületrend tanácsának kellene a fejét fájdítania érte. Más dolog persze, hogy Margueritte egyben amatőr történelemiró is és ebben a minőségében rengeteg okmányt, adatot hordott össze, amelyek garmadájával a „Les Criminels” cimű munkájában éppen olyan behatóan, mint kellemetlenül bizonyítgatja, hogy a háborus felelősség megoszlik valamennyi hadviselő fél közt, az „Au bord du gouffre” című másik művében pedig a francia generálisok stratégiai és egyéb impotenciáját feszegette, nem éppen barátságos módon.


Most aztán Georges Demartial a harmadik áldozat. Demartial, aki régebben gyarmatügyi miniszteriumban volt magasrangu tisztviselő, nem veszi tulságosan tragikusan az esetet.

-Abban,amit irtam, lelkiismeretem szavát és a meggyőződésemet követem – jelenti ki nekünk, amikor fölkeressük egy szerény, kis diákhotelben, a latin negyed kellős közepén. – Meggyőződésemben nem fog megrendíteni az se, hogy az a néhány kiérdemesült öreg ur és nyugdijazott tábornok, akikből a rend tanácsa áll, elüt a tiszti keresztemtől.

Ki-ki azzal játszadozik, ami leginkább illik a korához!

Az utóbbi években két nagy könyvem jelent meg, az egyiknek „Hogyan mozgósították a lelkiismereteket?” a címe, a másiknak: „A Quai d’ Orsay evangéliuma”. A magam részéről, őszintén csak sajnálni tudom, hogy a becsületrend tanácsa most ilyen reklámot csap a könyveimnek. Tudniillik utálom a botrány-sikereket…

Mint más oldaláról tudjuk, a főbenjáró bün, amivel Demartial-t vádolják az, hogy támadja a versaillesi békét és ennek ikertestvéreit, Demartial szerint Locarno, és ami utána következik, mind olyan, mintha kegyelemet, amnesztiát tukmálnának az igazságtalanul elítéltre, ahelyett, hogy revideálnák a pörét és a megérdemelt elégtételhez juttatnák. Amióta Demartial elitéltetése kiderült, megmozdultak nemcsak a francia irók, de a francia tudósok is. Három igen kiváló francia regényiró, Jean de Pierrefeu, Paul Reboux és Michel Corday szeptember első vasárnapján proklamációt intéztek a francia irók egyeteméhez, kijelentvén többek közt:

„Georges Demartial a legbecsületesebb ember a világon, aki, mikor a meggyőződése módján védi a béke ügyét, nemhogy támadná, de ellenkezőleg: védi Franciaországot. Ezzel nem vét se a haza, se a becsület ellen. A bün, amivel őt ma vádolják, holnap arra lesz jogcim, hogy még büszkébbek legyünk erre az emberre!”

Charles Gide-del, a Collége de France világhirü tanárával az élén megmozdul a tudományos világ is és siet Demartial védelmére. Érdekes, hogy akik most igy érte sikraszállnak, Paléologue hires följegyzéseiből brosurát állítanak össze, amely az 1914. évi augusztusi eseményekkel és nevezetesen a cári udvar és a cár viselkedésével foglalkozik a háborus fenyegetésekkel szemben. És mivel a cár mozgósítási parancsa tudvalevőleg a francia mozgósítást is automatikusan maga után vonta. Paleologue pedig nyiltan megirja, hogy Szuhomlinov hogyan kergette a cárt, tehát közvetve Franciaországot is, a mozgósításba, követelik, hogy Paléologue-t is állítsák a becsületrend tanácsa elé és fosszák meg a parancsnoki keresztjétől!....