Galambos fölényese nyerte a maratoni futóbajnokságot

Az első négy helyet vidéki futók foglalták el és csak az ötödik helyen következett a veterán Lovass (MAC) – A hódmezővásárhelyi László idegsokkos rohamot kapott és összeesett.

A MASz rendezésében vasárnap délután a gödöllői országúton futották le az idei maratoni futóbajnokságot. Hét fővárosi és hét vidéki futóatléta állt starthoz és a maratoni hegemóniát a vidék hódította el. Király, a többszörös maratoni bajnok nem is indulhatott, mert alig egy-két hete vették le a gipszkötést a lábáról. Kerékpáron kísérte célba a versenyzőket és a kassai Hallát sikerült buzdításával a negyedik helyre fölnyomnia.

A győztes Galambos kitűnő formában versenyzett, frissen és a fáradtság legkisebb nyoma nélkül futotta végig a távot. László (Hódmezővásárhely) a 34. kilométerig a második helyen futott, Kistarcsánál azonban idegsokkos rohamot kapott és összeesett. Autón szállították a starthoz, ahol pihentették, majd talpra állították. A tizennégy induló közül, egy kivételével, mind végigfutotta a távot.

Részletes eredmény:
Magyarország 1928. évi maratoni futóbajnoksága: Bajnok: Galambos (KSE) 2 óra 52 perc 35.6 mp.

Részidők: 10 kilométer 37 perc 36 mp. – 21 kilométer 1:22:35 mp. – 30 kilométer 1:59:35 mp.

Starttól Kistarcsáig együtt van a mezőny. Itt Galambos megszökik és fokról-fokra növeli az előnyét, úgy, hogy a forduló után már több mint egy kilométernyi előnnyel indul visszafelé. Annak ellenére, hogy jobb lába térdben meg van dagadva, frissen, minden megerőltetés nélkül ér a célba. Az egész úton nem szorult semmiféle erősítésre vagy frissítőre.

További helyezések
:
2. Zelenka (Szeged) 3:02:08 mp. – 3. Gyetvai (Szeged) 3:04:58 mp. – 4. Halla (Kassa) 3:08:10 mp. – 5. Lovass (MAC) 3:11:45 mp. – 6. Messinger (RAFC) 3:18:17 mp. – 7. Csillag (ESC) 3:19:41 mp. – 8. Godó (Zise) 3:22:12 mp. – 9. Török (MAC) 3:22 27 mp. – 10. Grosz (KSE) 3:24:54 mp. – 11. Dr. Huszticska (BEAC) 3:27:38 mp. – 12. Hartai (ESC) 3:32:32 mp. – 13. Székely (FTC) 3:38:57 mp.