Az MTK meghívásos ping-pong versenye

Szabados biztosan verte Mechlovitsot s veretlenül nyerte első szeniorversenyét

Tegnap este játszották le az MTK meghívásos férfi egyes nemzetközi versenyének utolsó, döntő jelentőségű mérkőzését. A régi gárda világbajnoki jelessége, Mechlovits, ezúttal került szembe először nyilvános versenyen a hatalmas tudást reprezentáló ifjúságiak legjobbjával, Szabadossal.

Mechlovits egy kis meghűlés okozta indiszpozícióval állott ki, ami azonban elég volt ahhoz, hogy bizonytalanná tegye s hogy önbizalmát elveszítse. Így is gyakran bámulatos taktikai fortéllyal megjátszott labdameneteket irányított, de legfőbb erénye: a kitartás és a megbízhatóság ezúttal nem volt segítőtársa.

Szabados mai formájában teljesen megérdemelten győzött Mechlovits ellen. Széles skálájú technikája káprázatos. Félelmes forhend leütéséhez gyors testelőtti és baloldali leütést tanult, labdafogása a leglehetetlenebb helyzetekben is csodásan biztos.

Taktikai irányítása még nincs azon a professzori magaslaton, mint Mechlovitsé. De hiszen Szabados mestere éppen – Mechlovits. Rövid idő kérdése, hogy ezen a téren is elérje – hogy ahogy technikában már túlszárnyalta – kitűnő tanítóját.

Szabados veretlenül nyerte a versenyét. Olyan mezőny ellen győzött, - vereség nélkül – melynél a világbajnokság is aligha gyűjt össze erősebbet. Dicséretnek ennél többet valóban nem lehet mondani.

A férfi egyes verseny végeredménye a következő:
1. Szabados 7 győzelemmel, veretlenül, 2. Mechlovits, Braun, Liebster 5-5 győzelemmel, 5. Bellák és Glancz 2-2 győzelemmel, 7. Thum és Müller 1-1 győzelemmel.

Keddesti eredmények:
Szabados – Mechlovits 16:21, 21:13, 17, 13. – Vegyespáros döntő: Mechlovits, K. Mednyánszky M. – Bellák, Komaromi Márta 21:13, 14, 17. – Hendikep-döntő: Klucsik-Lissauer 60:44. – Kizárásos páros döntő: Gyémánt, Földi – Borgida, Földi 20:22, 21:10, 21:19, 16:21, 21:19. – A Braun-Müller meccset Müller, a Braun, Szabados-Mechlovits, Glancz meccset a Mechlovits-pár – Glancz távolléte miatt – feladta.