Magyarország – Lengyelország boxmérkőzés

A veretlen magyar ökölvívók 11:5-re gyűrték le az osztrákverő lengyel csapatot

Énekes, Kocsis, Palotai, Szobolevszky győzött, Kelemen kikapott, Balázs Sparring, Kriszton eldöntetlenül mérkőzött – Fölényesen nyertük meg az első lengyel-magyar boxviadalt.

Az első magyar-lengyel válogatott ökölvívó-mérkőzés telt ház előtt folyt le vasárnap este a Beketow-cirkuszban. A mindvégig izgalmas párharcok egy-egy kiütéssel 4:1-es győzelmi aránnyal és három a lengyelek részéről meg nem érdemelt eldöntetlennel végződtek 11:5-re a magyarok javára.

A lengyel ökölvívók mindegyike szépizomzatú, keménykötésű fiú. Szabályos munkájukkal és lelkes küzdőképességükkel már az amsterdami olimpiászon magukra vonták a közfigyelmet. Egyik legesélyesebb versenyzőnket, Szobolevszkyt lengyel ökölvívó, Maihireczky verte ki Amsterdamban a további küzdelemből.

Legutóbbi túrájukon Dániában, Svédországban, Norvégiában sorozatos győzelmet arattak, majd örökös riválisunkat, az osztrákokat is alaposan helybenhagyták.

A vasárnap esti program a szokásos félórai késés után fölvonulással, kölcsönös üdvözlésekkel kezdődött. A magyar ökölvívó-szövetség hatalmas ezüstserleget nyújtott át Szuszcsinszky Tedeus lengyel csapatvezetőnek, aki selyemzászlóval viszonozta a figyelmet. Ezután mindkét csapat levonul és csak az első pár marad a ringben:

Énekes és Forlansky

Hrouban cseh bíró vezetésével kezdődik a nagy mérkőzés. Az első menetben a lengyel szép és pontos balkezes egyeneseivel hozza zavarba Énekest. A második menet Énekes gyors támadásával kezdődik, de horogjai minduntalan célt tévesztenek. Szokott gyors mozgása és biztos föllépése elmarad. Hiába biztatják, fáradtan csapkod.

Ellenfele még friss és elég jól dolgozik. Az utolsó menetben Énekes megembereli magát és behozza a lengyel előnyét annyira, hogy győztesként hagyja el a ringet. 2:0 a magyarok javára. Az első pár, amikor elhagyja a ringet, egy-egy hatalmas virágcsokrot kap a magyar ökölvívó-szövetségtől.

Lelkes tapssal köszönti most a közönség az olimpiai bajnok Kocsist, akinek Glon az ellenfele

A jó fejjel magasabb lengyelt hosszú karjai félelmetes versenyzővé avatják, de Kocsis mindjárt kezdetben nagyszerűen helyez el néhány tiszta ütést. A lengyelnek nem sikerül semmi. A második menet rendkívül heves lengyel támadással kezdődik. Kocsis átveszi, sőt fokozza az iramot.

Gyilkos tempó, amely tart a menet végig. Az utolsó menetben záporként hullanak az ütések a lengyelre, aki csak nagy nehezen húzza ki az időt a menet végéig. Győz Kocsis, akit tombolva ünnepel a közönség. 4:0 a magyarok javára!

A harmadik pár Palotai – Karaskievicz

Az első menetben már földre kerül a lengyel, de még nem adja meg magát. A második menet közepén állkapocsütést kap, elterül a ringben és kiszámolják: 6:0 a magyarok javára!


Negyedik pár: Szobolevszky és Gorwy

A magyar „szélvész-boxoló” azonnal el akarja intézni ellenfelét, de az állandóan fog. A bíró tévesen Szobolevszkyt figyelmezteti a lengyel helyett. A második menetben már kezd kialakulni a magyar fölény. Az utolsó menetben irtózatos erővel fekszik bele mind a két versenyző a küzdelembe, úgy, hogy mind a ketten a földre kerülnek és a bíró számolni kezd.

Szobolevszky tér magához hamarabb, de támadnia nem szabad. Csakhamar megszólal a gong. Hosszas tárgyalás után végre Szobolevszkyt jelenti ki győztesnek, amire üdvrivalgásban tör ki a közönség. 8:0 a magyarok javára. Négy magyar győzelem egymásután!

Az ötödik pár Balázs és Arski

A tapogatódzó első menet némi Balázs-fölény után a magyar boxoló erős állkapocsütést kap, amelytől a földre kerül. Hamarosan talpra áll, de támolyog, szédül. A lengyel ki akarja használni az alkalmat, csapás csapást ér Balázs fején, aki csak nehezen húzza ki a menet végéig. Az utolsó menetben óriási buzdításra Balázs emberfölötti erővel fölnyomul és eldöntetlenné teszi a küzdelmet. 9:1 a magyarok javára.

A Sparring - Zajdel-pár küzdelmében határozott Sparring-fölény mutatkozik mindvégig, de az eredményhirdetésnél a cseh bíró megint trémázik és – eldöntetlent hirdet. A közönség fölháborodik és más bírót követel. De hiába. 10:2 a magyarok javára.

Utolsó párként a kistermetű Kriston Tomasevszkyvel kerül össze, akit két ízben is a földre küld és jól helyezett tiszta ütéseitől a lengyel már csak támolyog. A cseh bíró érthetetlenül harmadszor is eldöntetlent hirdet. 11:3 a magyarok javára.

Következik az utolsó pár: Kelemen és Kupka mérkőzése

Dávid és Góliát párharca. A kilenc kilóval nehezebb és jóval magasabb lengyel boxoló rá tudja kényszeríteni a külharcot Kelemenre, aki ennek áldozatul is esett. Kupka a második menetben két ízben is a földre küldi Kelement. A magyar boxolót hatalmas erejű jobbkezes crochet éri, elterül és kiszámolják. Végeredmény 11:5 a magyarok javára.