Ferencváros – Nemzeti 1:1 (0:1)

Millenáris pálya. – 7000 néző. – Bíró: Antalics.

A sport sem mentes a babonáktól. Ilyen babona az, hogy a Ferencvárosnak, még a legjobb formájában is, a Nemzeti az egyik legveszedelmesebb ellenfele. Így volt a ligabajnokság első két esztendejében és így volt most is, annak ellenére, hogy a zöldfehérek legjobb együttesével szemben a Nemzetiek alaposan meghandicapolva álltak a starthoz, miután éppen két legjobb emberük: a centerhalf Volentik és a balösszekötő Bihámy hiányzott.

Hogy a Nemzeti két tartalékkal is 1:1-es eldöntetlent csikart ki, azt leles és kvalitásos játékán kívül elsősorban annak köszönheti, hogy a Ferencváros a bécsi kupadöntő után testileg és lelkileg összeroppant és olyan fáradt benyomást keltett, mintha a szezon legeslegvégén tartana.

A mezőnyben még is fölényben voltak a zöld-fehérek, de Takács II-őn kívül, egyetlen csatáruk sem bizonyult a gól előtt veszedelmesnek, a legkevésbé Kohut, pedig éppen az ő számára dolgozzák ki társai a legkedvezőbb gólhelyzeteket. Az 1:1-es eldöntetlen különben igazságos, mégis meg kell állapítanunk, hogy a bíró ingadozó ítélkezéseivel föltétlenül meghamisította az eredményt. Amikor a meccs 0:0-ra állt, nem adott meg egy tizenegyest a Nemzeti javára.

A helyválasztás a Ferencvárosnak kedvez, ami óriási előny, mert nappal és széllel hátban játszik. A zöldfehérek nyomban frontba is kerülnek, de Kohut centerét Török korner árán szerelt, Kohut következő bombája pedig a kapu balsarka mellett süvit el. Takács II. és Fuhrmann labdái is célt tévesztenek.

Az első veszélyes helyzet a 13. percben adódik, amikor Koszta centere a jó helyzetben álló Szedlacsekhez kerül, de Gallina, kapujából kirohanva, rávetéssel ment. Hasonló helyzet adódik a Ferencváros kapuja előtt. Rémay III. centerez, de Kantsky helyezett fejesét Huber fogja. Szedlacsek szép támadását Hossó korner árán teszi ártalmatlanná (19. p.), a kornert Török tisztázza.

Két ügyesen fölépített Nemzeti-támadást Takács I. ver vissza, míg a 27. percben Takács II. pompás gólhelyzetet teremt Szedlacsek számára, aki azonban lekésik. A 31. percben a Nemzeti is kornerrel veszélyeztet. Csétényit ugyanis Takács I. korner árán szereli le, de Takács fejjel tisztáz.

A meccs kritikus pillanata a 34. percben következik be, amikor Berkessy a büntetőterületen belül elgáncsolja Rémay II-őt, a bíró azonban, mintha misem történ volna, nem ítél tizenegyest. Az eset annál kirívóbb, mert két perccel későbben Hossó hasonló vétséget követ el Takács II.-vel szemben, de most nem marad néma a bíró sípja és a tizenegyesből Takács II. a Ferencváros vezető gólját lövi.

A tribünközönség háborog, néhány helyen összepofozkodnak és az ideges hangulat a két csapat egyik-másik játékosát is elfogja. Nem is múlik el a vihar, csak szünet után három perccel, amikor Takács I. ártatlan handsét a bíró tizenegyessel torolja meg, amelyet Rémay II. a kiegyenlítő góllá értékesít.

A fölázott talaj nyilván alaposan elővette mind a két csapatot, mert a tempó azontúl észrevehetően csökken és a finis a győztes gólért elmarad. Kohut pompás helyzetben biztos góltól fosztja meg a csapatát, míg Czétényi centerét Kautzky hibázza el.

A 31. percben Huber hibás kifutása és Hungler rossz fejese kritikus helyzetet teremt, végül Takács I. tisztáz. A 36. percben a Ferencváros kornerrel veszélyeztet újabb sarokrúgását a bíró elnézi, ugyancsak elnézi az utolsó percekben, hogy Czététnyit a dresszénél fogva akasztja meg Takács I. akciója végrehajtásában. Antalics következetes maradt.