Öt góllal győzte le a Ferencváros a letört Somogyot

Ferencváros – Somogy 5:0 (2:0)

Takács II., Turai és Gödi tizenegyesei közül csak az újonc Gödi lőtt gólt

Üllői-úti pálya – 300 néző – Bíró: Vass Ernő.
A Vasas ellen produkált briliáns játéka után a Ferencváros újabb följavulását reméltük. Ez azonban nem következett be. 5:0-s győzelme imponáló ugyan, de a játéka semmiképpen sem elégített ki. A csapat ugyanis nem tudott lendületbe jönni, a halfsor el-elakadozott, és a csatársor is csak akkor talált, úgy, ahogy magára, amikor a Kohut helyére beállított Gödi a második félidőben Szedlacsekkel helyet cserélt.

A legjellemzőbb Takács II. és Turai indiszponáltságára, hogy mind a ketten egy-egy tizenegyest is elhibáztak, sőt Turai elkövette azt a ritka „bravúrt”, hogy a kivédett tizenegyes után újra hozzá került labdát sem tudta rendeltetési helyére juttatni.

De balszerencséje is volt a Ferencvárosnak, máskülönben a Vasas elleni 9:0-ás gólrekordját megjavította volna, annyival is inkább, miután a Somogy a teljesen letört csapat benyomását keltette, különösen csatársora, amely siralmasan gyönge és gólképtelen volt.

A kaposvári csapat nyilván nem bírja az iramot az első ligában és így nem lehet ráismerni arra az együttesre, amely a szezon elején sorozatos sikereket ért el. A Ferencváros hamarosan észrevette, hogy játszva fog győzni, nem is kezdett tehát nagy ambícióval. A vezető gól így nehezen született meg.

A zöld-fehérek prímhegedűse újra Takács II. volt, aki különösen a mezőnyben ragyogtatta egészen kivételes csatárkvalitásait, a gól előtt viszont nem volt szerencséje. Rajta kívül Takács I. volt a ferencvárosiak legjobb embere, aki két veszélyes helyzetben fényes bravúrral mentett, de azonkívül is mindenütt ott volt, ahol a szükség parancsolta. Papp is labdabiztos hátvéd, de éppen csak belecsap a labdába, irányítás nélkül.

Bangi megbízható, jó szemű kapus, fölösleges pózolásai azonban majdnem két góljába kerültek. Turai gyöngén kezdett, de szünet után nagyon „belejött”, míg a két szélső halfot a Somogy szélsőcsatárai nem állították túl nehéz föladat elé. Toldi, aki a Vasas ellen olyan sikerrel debütált a középcsatár posztján, meglepően szertelenül játszott, Szedlacseknek sem ment a játék.

Koszta is csak a góljával tüntette ki magát, míg az újonc Gödi mint balszélső csatár leégett, a balösszekötő posztján azonban meglepően jól mozgott, sőt még Takács II.-őn és Turain is túltett, amennyiben a Ferencváros javára megítélt három tizenegyes közül az övé legalább a gólba talált.

Enyhe széllel és nappal hátban a Somogy kezd, de Takács I. érti a módját, hogy a nekilendülő kaposvári csatársort kétszer egymásután is ofszájdra állítsa. Gacsor lövése célt téveszt. A Ferencvárosi első rohamát korner korner árán parírozza a Somogy-védelem.

A 22. percben újabb korner árán szerel a Somogy, két perccel későbben pedig Turai szabadrúgását Erdőss védi, de a labdát kiejti, Takács II. pedig az üresen maradt gólba továbbítja. 1:0!

Öt percig a sérült Morvay nélkül játszik a Somogy. Turai újabb szabadrúgását most már hibátlanul menti Erdőss, majd Kilit kapásból a gól fölé továbbít. A 40. percben Takács II. kaparintja meg a labdát, az egész védelem rááll, tehát Kosztához passzol, aki nehéz helyzetből remek gólt rúg. 2:0!

Végzetesen kezdődik a második félidő a Somogyra nézve, mert a Ferencváros nyomban kornerrel veszélyeztet és a Szedlacsekkel helyet cserélt Gödi süvítő lövését Schmidl kézzel tartja föl. Takács II. áll neki a tizenegyesnek, a helyezett, de erőtlenül rúgott labdát azonban Erdőss korner árán menti.

Takács I. egyetlen hibájából a Somogy is kornerhez jut, de mind ez, mind a Ferencváros sarokrúgása eredménytelen. A 14. percben Erdőss Takács II. két helyezett labdáját – a másodikat kornerre – szenzációsan védi, míg a 15. percben Morvaynak Toldi ellen elkövetett faultja miatt ujabb tizenegyest diktál a biró a Somogy ellen.

Most Turai próbálkozik, de Erdőss rávetéssel elboxolja a labdát, amely újra Turaihoz és az ő lábáról a még földön fekvő Erdőss kezébe kerül. A 25-ik percben Somogynak van gólhelyzete, mert kornerét Bangi a kapujából kirohanva próbálja menteni, de ott terem Takács I., aki Patkó labdáját az üresen maradt kapuból a mezőnybe továbbítja.

A 28. percben Koszta szökteti Takács II.-őt, aki a régen esedékes harmadik gólt az ellenkező sarokba helyezi. Nem várat magára sokára a negyedik gól sem. A 31. percben sorozatosan hibázik a Ferencváros csatársora, míg végre Gödié a labda, aki menthetetlenül bevágja. 4:0!

Somogy két szélső csatárának eredménytelen attakja után Takács II. is gólt hibázik a Ferencváros újabb kornere eredménytelen, a 38. percben azonban Szattyán hátvéd hendsze miatt a Ferencváros ismét tizenegyeshez jut, amelyet Gödi rendeltetési helyére juttat. 5:0!