Hóhér tanfolyam

Talán a másvilágról került néhány panasz olyanoktól, kik az életet hóhér révén hagyták itt, de az elküldés módjával nem voltak megelégedve; bizonyos azonban, hogy Angliában hóhér csak az lehet, ki erre a mesterségre való hivatottságát oklevéllel bizonyítja.

Ezt a diplomát csak annak adják ki, a ki elvégezte a hóhér-iskolát és kiállotta a rendkívül szigoru vizsgálatot. Az iskolába nagyon nehéz bejutni.

Az igazgatóság pontos és legjelentékenyebb részletekre terjedő értesítéseket szerzi meg a jelentkezőről, kivált a mi erkölcsi életét illeti. Ha azután már fölvették növendéknek, esküvel kel megfogadnia, hogy soha senkinek el nem árulja, miket tanult az iskolában.

A fölvételi vizsgákon igen nagy sulylyal esnek a mértékbe a jelőlt veleszületettnek mondható egyéni kvalitásai. Mert az angol hóhértól megkövetelik, hogy első látásra megítélje, mekkora áldozatának a sulya, hogy e szerint számíthassa ki a zuhanás magasságát és a kötél hosszát.

Már pedig erre csak az képes, a kinek természettől fogva megvan hozzá az értéke. Éppen e körül fordul meg az a kérdés is, hogy a Billington örökére pályázó háromszáz jelölt közül ki nyerje el a főhóhéri méltóságot.