Az Ernst-muzeum csoportkiállitása

Romantika? Hogy ez kell-e korunknak, vagy inkább az új klasszicisztika, vagy az új tárgyilagosság vagy a "mágikus realizmus" vagy az impresszionisztikus hagyomány fentartása - ki mondaná meg? Ennek a kornak minden kell és semmi sem szívügye. Boldog, akinek meggyőződése van, boldog, aki saját meggyőződés hiján másnak a meggyőződéséhez tud csatlakozni.

Új romantika? Miért ne. Ha új, azaz újonnan átélt, és romantika, tehát valódi művészi élményen alapul, akkor bizonyára átütő erővel bír és - legalább is ideig-óráig, - meggyőz. Nincs bizonyítékunk arra nézve, hogy mi ma az egészen biztosan korszerű. És ha visszatekintünk például az ötvenes évek művészetére, nem fogjuk eldönteni tudni, mi volt korszerűbb:

Delacroix ragyogó pátosza, vagy a barbizoniak érzékeny borongása, vagy Courbet robusztusan előkelő barokkja, vagy Manet rögzített festőisége, vagy Couture hideg-érzéki "grande machine"-ja, vagy Meissonnier nagyképű pepecselése, vagy a prerafaelizmus hibrid érzelgése stb. stb., hanem az ötvenes évekre ugyanoly jellemző volt ez a sokszerűség, mint ahogyan az 1920-as évekre jellemző, hogy körülbelül egykorú művészek közül az egyik úgy fest, mint például Márffy, a másik mint Rudnay, a harmadik mint Berény, a negyedik mint Mendlik és az ötödik és tizedik is máskép, és a fiatalok között van Bortnyik és Aba-Novák, Hincz és Bernáth, Kádár és Derkovics, Novotny és Molnár C. Pál, hogy csak egyetlen művésztársaság különböző egyidős tagjai közül válogassunk. Senki sem mondhatja magáról: "Én vagyok a mai kor." Mert nemcsak a hárommotoros repülőgép, az amerikai rozs-sziló és a Taylor-szisztéma tartozik a mához, hanem - teszem - az "Ó, ti drága régi jó idők" című revűoperett századik zsúfolt háza is.

És bár - állítjuk - az ujdonság önmagában pozitív tényező, mint főkritérium mégis csak egy marad: a kvalitás.

*


A debreceni egyetem számára három nagy festmény készült. Rudnayé kettő: "Csokonay" és "Toborzás". Hogy tömérdek szépség rejlik a két nagyméretű kompozicióban, azt senkisem tagadhatja. Az is nehezen tagadható, hogy ez a két nagy kompozició balul ütött ki, ha szerencsésebben is, mint a két év előtti gobelin. Nem azért, mert mozdulatmotívumokban, kolorizmusban, világításban, Goya, Gros és Rembrandt-emlékek fognak egymással kezet és egyesülnek Rudnay kesernyés primitivizmusával, hanem azért, mert Rudnay ősien lírai természet és mind e dübörgő kísértetidézés merőben idegen belső dinamikájához.

Nem éppen a méreten mulik, azt látjuk hasonlóképpen ki nem elégítő kisebb képei egynémelyikén. Rudnay igazi nagysága egy bizonyos fajta tájfestészetében rejlik. A "Szeptember", az "Őszi táj" tökéletes átérzettséggel idézi a tizenhatodik századbeli németalföldi táj legszebb emlékeit, és minden multban-gyökerezettsége mellett, friss és fiatal. Áttetsző, híg levegő, finom tompítottság, tiszta forma, üde és mégis tónusbafogott szín: ezek a jegyek jellemzik Rudnay szép, csendes tájait.

Iványi-Grünwald Béla, aki a harmadik debreceni kompoziciót festette, szerencsés kapcsolatot talált egy bizonyos nagybányai tendenciával. Nagybányában sok minden lehetőség rejlett. Rejlett benne többek között egy barna tónusú barokk kolorizmus, melyet "A cigányok"-korszakban Ferenczy, Iványi, Thorma egyaránt kultivált. Iványi, ebből kiindulva, előbb egy dekoratív expresszionizmus felé tájékozódott és most érett tudással, higgadt tapasztalattal, úgyszólván a "Cigányok"-korszakban rejlő másik lehetőséget pótolja.

Ebben a szép nagy kompozicióban benne van Velence, Hollandia és a romantika és benne van Iványi-Grünwald ízletes szinlátása, a tónusfoglalatból előragyogó sárgák és kékek pompázása. E nagy kompozició mellett sok képe - tájak, szinházak - még ragyogóbbá fokozza a tiszta, de tónusba fogott szin erejét és azokat a problémákat eleveníti fel, melyeket Vaszary a maga módján a "Rabszolgavásár"-periódusban oldott meg.

A kiállítást egyébként három fiatal festő grafikája egészíti ki. Gallé Tibor csendes öregeket, merengő tanyákat, ködlő vizeket fest, foszlón boglyas akverellfoltokkal. Cserepes István nagy technikai készséggel és férfias finomsággal dörzsöli a pasztellkrétát impresszionisztikus meglátásokká. Nagy Imre most kezd kibontakozni az akadémikus romantikából és kezd összefoglalásra törekedni. Fametszetei még nyersek, de tehetségesek.

A nagyteremben gróf Batthyány Gyula festményei ölelkeznek Sidló Ferenc szobraival. Sidló virtuóz szobrász, kisújjában van a mesterség minden raffinementja. Ám ahogyan az életet pátosszá fokozza, abban túlsok a mesterkéltség, a "Kraftmeierei". Batthyány Bayros, Dulac, Gustave Moreau és egyéb szecessziósok koncain rágódik szokatlan technikai felkészültséggel.