Az exportintézet rövidesen megkezdi müködését

A földmivelésügyi minisztériumban – mint beavatott helyről értesülünk – további munkaprogram kidolgozása folyik. A Közlekedési Tudósitó munkatársa kérdést intézett az aktuális földmivelésügyi problémákkal kapcsolatban Mayer János földmivelésügyi miniszterhez. Mindenekelőtt ujabb vizügyi beruházás felöl érdeklődtünk. 

– Szó van erről – válaszolta a miniszter – és már folyik is a törvényjavaslatnak a kidolgozása, amely az állami szabályozás alá nem eső folyók kártevései ellen való védekezésről szól. Magam is láttam azokat a közléseket, amelyek szerint erre a célra körülbelül 70,000.000 pengőt szentelne a földmivelésügyi kormány. Én ebben a pillanatban összeget nem akarok mondani, hiszen ez a kérdés még nincsen véglegesen eldöntve. 

A kivitel ügyének a megoldásával és a Mezőgazdasági Exportfejlesztő Intézet müködésével kapcsolatban kérdésünkre a következőket mondta a miniszter: 

– A Mezőgazdasági Exportfejlesztő Intézetet Barcza Ernő helyettes államtitkár fogja vezetni. Valamennyi kérdésre vonatkozóan most folytatjuk a tárgyalást az érdekelt szakkörökkel. A márkázást valóban az intézet feladatkörébe fogjuk utalni és ezt is, a többi munkáját is rövid időn belül meg is kezdheti. 

A bortörvény módositásával kapcsolatban is nyilatkozott a miniszter. 
– A szőlőgazdaság talpraállitása – mondta – rendkivül nagy probléma. Ezt nem lehet egy törvényjavaslattal vagy egy törvénnyel megoldani, mert olyan szétágazó, fontos gazdasági kérdés, amely elsősorban az értékesitéstől függ. Ezen fordul meg minden további kérdés, ha nem tudjuk megfelelő árban értékesiteni a borainkat, akkor ennek katasztrofális következményei lennének egész bortermelésünkre. Ezen az uton el kell jutnunk az értékesitési válság megoldásához. A kivitel most meglehetősen megindult és hogyha a fagy majd megszünik, ugy hiszem, nagyobb arányokban is kibontakozik. 

A mezőgazdasági munkásság öregségi és rokkantsági biztositása – mint ismeretes – rövidesen törvényjavaslat formájában kerül a képviselőház elé. A javaslat előkészitésén már hosszabb ideje dolgozik a földmivelésügyi minisztérium és munkatársunk most megkérdezte Mayer Jánost, mikor lehet számitani arra, hogy a törvényjavaslat elkészüljön. 

– A statisztikai fölvétel most folyik a statisztikai hivatalban, – hangzott a válasz – ha valamennyi szükséges, idevonatkozó adatot megkapjuk, akkor sor kerülhet a matematikai kiszámitásra. Egyébként a javaslatnak a keretei már készen vannak és csak ezeket az adatokat kell megfelelően beilleszteni, szóval a javaslatnak a felépitése már tulnyomó részben megoldottnak tekinthető, időpontot nem tudok mondani, de még ebben az esztendőben feltétlenül szeretném megcsinálni.