Még sohasem volt ily nyomoruságos a falu élete

Az Országos Mezőgazdasági Kamara az egyes vidéki kamarák jelentése szerint most állitotta össze helyzetjelentését, amely a legszomorubb képet tárja elénk. Többek között a következőket közli: 

– Egyes helyeken, nevezetesen az Alföldön és az ország keleti részeiben vagy nem volt elég hó, vagy az erős szelek és hófuvások miatt fedetlenül maradtak a vetések. A gazdák sulyos fagykároktól tartanak. Félő, hogy nemcsak az őszi gabonában, lucernásokban, de a szőlőben is sok kárt tett a fagy. 

– Állati betegségekről kevés a panasz, a jelentések inkább arra mutatnak rá, hogy a tartós nagy hidegben a gyenge takarmányozás miatt legyengült az állatállomány, különösen a kisgazdák nem eléggé meleg istállóiban. 


– A beállott fagyok és havazás
használhatóbbá tették az utakat. Élénkebb lett a forgalom, fokozódó kereslet mellett egyes dolgokban némileg javult ez értékesitési lehetőség. Érezni lehet a buzaár javulását, a takarmányul szolgáló termények iránt pedig emelkedő árak mellett élénknek mondható kereslet mutatkozik mindenütt.

– A tej ugyszólván mindenütt elég jó áron értékesül és mindenütt a tejtermelés fokozására irányuló törekvés tapasztalható. Mutatja ezt a tejelő tehenek aránylag magas ára is. Rendkivül alacsony lett megint a lovak ára. Feltünő jelenség, hogy nagy százalékban vágásra kerülnek az eladott lovak. A teljesen kihizott nehéz sertés ára elég türhető. A soványokat alacsony áron sem lehet értékesiteni. Tojás és baromfi elég könnyen talál piacot. Gyümölcsöt seholsem kinálnak eladásra. 

– Legsulyosabb a szőlőgazdák helyzete. Alacsony árak mellett nincs a bornak kereslete. 

– Nagy különbség van a városi és vidéki hitelkamat között. Községekben 15 százalékig is megy a kölcsönkamat. Mivel ezzel szemben a betétkamat alacsony, terjed megint a magánkölcsönzés. Keresik a gazdák a törlesztéses kölcsönöket s több vidékről sürgetik a hitelszövetkezeti alakulást. Adónegyedkor megrohanják a tagok a hitelszövetkezeteket kölcsönért, hogy a végrehajtásokat elkerüljék. 

– A birtokok forgalma elenyésző. Ha mégis fordulnak elő változások, árak tekintetében nem mutatkozik eltolódás. A kis birtokdarabok ára azonban elég magas. 1000-2000 pengő között változik vidék és minőség szerint. Nagyobb birtok daraboknál átlagosan ennek 60-70 százaléka. A bérleteknél még nagyobb a különbség. Párholdas földeknél még mindig nem ritkák a hárommázsás bérek. Nagyobb birtoknál 80-150 kg-os buzabérekről vannak szórványos hirek. 

– Mezőgazdasági munkaalkalom a tél folyamán kevés. A férfinapszám 2-2.50 pengő. A beérkezett jelentések szerint 10-15 holdas gazdák fiai keresnek gazdasági cselédi elhelyezkedést. Több helyről eléggé élénk kivándorlási mozgalomról jelentenek. A legtöbb kivándorlót Kanadába csábitja a gazdagodási lehetőség hire. 

– Általános a panasz, hogy a szegénység miatt a földmüvesnép ruházkodása sohasem volt ilyen nyomoruságos. Főként lábbelit nem tud szerezni a falusi nép magának és gyermekeinek. Falusi kisiparosok sok helyen felhagynak iparukkal, mióta a földmüvesnép vásárlóképessége lecsökkent. 

Ez a kép világosan mutatja a falu nyomoruságos helyzetét. Vajjon hova vezetnek ezek az állapotok?