Még lehetne szaporítani a vádak sorozatát, ha érdemes volna. Mert az újabb idők megfigyelői éppen az ellenkezőt mondják. Szerintük a gekkó valóságos háziállattá lesz egy kis szoktatással. Egyik Indiában állomásozó angol tiszt írja le, hogy lakásában, a képráma mögött szállást vett magának egy gekkó.
Ha a lámpát meggyújtották - ami a vacsora idejét jelentette - azonnal előjött szállásáról és átvette az ételmaradékból megszokott részét. Ha elhanyagolták, sohasem mulasztotta el, hogy hangos, éles sikoltással ne terelje magára a figyelmet. Másik gekkóval - amelyik szintén megjelent a vacsoránál - az történt, hogy amíg a lakók odajártak, lakástakarítás közben feldúlták szokott helyét.
Meszeltek, vakoltak a házban, új tetőt raktak és mindenki azt hitte, hogy az erőszakos felfordulás elűzte a kis lakót. De nem így történt. Amint régi barátai visszatértek, szokott pontosságával jelent meg a legelső terítéskor és enni kért, mint azelőtt.
Szóval, a gekkót méltatlanul rágalmazták a múltban és méltatlanul vádolják most is, soha el nem követett bűnökkel. Ennek a sok-sok vádnak pedig csodálatos falramászó tehetségében van az eredete. Amilyen természetes az ember szemében, hogy a légy könnyedén szaladgál a falon, olyan érthetetlen és megdöbbentő számára, amikor négylábú állatot lát a sima felületen futkosni.
Valamikor olyasmit képzeltek, hogy a gekkó ujja ragadós enyvet izzad és azzal tapad a falra. Eszükbe sem jutott, milyen hamar befogja a por ezt a tapadós anyagot és akkor legfeljebb terhére van az állatnak, nem pedig segítségére. Hittek hát a gekkó enyvet izzadó ujjában és akkor már könnyen támadt afféle gondolatuk, hogy ez a tapadó anyag mérgező hatású. Ebből aztán még könnyebben sarjadzott ki a mese a kis állat mindenféle gonosz tulajdonságáról.
Mindenesetre sajátságos tudomány a gekkó falmászótehetsége. Ennek magyarázata azonban végtelen egyszerű és egy kevés fizikai tudással könnyen meg is érthető. Az igaz, hogy elég messze kell kezdeni a magyarázatot, ami érthetővé teszi, miért jöttek az emberek olyan lassan a titok nyitjára. Tehát a dolog ott kezdődik, hogy a láthatatlan és megfoghatatlan levegő nagy súllyal nehezedik mindenre.
Nem érezzük ezt a súlyt, mert hiszen benne vagyunk, de könnyen észrevehetjük, ha például valami üvegbúra alól kiszivattyúzzuk a levegőt. Ilyenkor az üvegbúrát nem mozdíthatjuk el semmiképpen, olyan nagy súllyal nehezedik rá a levegőoszlop. Ilyen üres burát alkot a gekkó lábujjain levő tapadó szerv. Apró korongfélék vannak ott, amelyek a falra illeszkednek és amikor kellőképpen odatapadtak a bennük levő bőrlebenyeket eltávolítják az izmok.
Ilyenformán légüres tér keletkezik a korongokban és az állat lábára nehezedő légoszlop súlya elég nagy arra, hogy a kis testet a sima falhoz szegezze. Ez a kapaszkodó ujjak titkának megfejtése, nem pedig a mérgező izzadtságról szőtt temérdek mese.
A képzelődők még hangoztatnak valamit a gekkóról. Azt mondják, hogy igen hosszú ideig él. Az apró állatnak valóban matuzsálemi kort ajándékoznak, százados idővel mérve életét. Ha a pikkelyek durvák voltak a gekkó hátán, hogy testét vén fához hasonlóvá tették, ez elég volt a képzeletnek és már fonódott a mese szála a vénségesen vén gyíkról, amelyik egyaránt veszedelmes emberre is, állatra is.
Mindeddig ezt nem igazolta a tudomány. Csak legújabban találtak a Fülöp-szigeteken ilyen kivénült, tapadóujjú gyíkra, amelyiknek éveit a tudósok is mathuzsálemi korral mérik. Ugy lehet, ezen a ponton a képzelet és megfigyelés találkozik és a tudomány ezúttal igazolja a regét.
