A Műegyetem válogató birkózóversenye

Légsúlyban Tasnádi MAC, nagyközépsúlyban Dömény UTE képviseli színeinket az Európa-bajnokságban

Varga Béla dr. késése miatt majd egy órával későbben kezdték el tegnap este a Műegyetem azokat a mérkőzéseket, melyeket a vasárnapi válogató verseny után még elrendeltek, hogy a pehely- és a nagyközépsúlyban kijelölhessék a válogatottakat.

Az eredeti program szerint előbb Ferenczy KAC és Dömény UTE dolgozott, majd a Tasnády MAC – Fehér MÁV pár küzdelmére került a sor, s végül Szabó MAC és Ferenczy gyúrta egymást.

A válogató bizottságnak ezután már döntenie kellett volna, de ez nem történt meg, mert az egyes jelöltek „tudása” között olyan minimális különbség mutatkozott, hogy végül is elrendezték elrendelték a Szabó-Dömény mérkőzést is.

Ennek lefolyása után a válogató bizottság visszavonult, s hosszasan tanácskozott. A határozathozatalt az is megnehezítette, hogy még mindig nincs eldöntve, vajon Szabó magyar állampolgár-e, vagy csehszlovák.

A bizottság azonban végül is döntött s eszerint a légsúlyban Tasnády MAC, a nagyközépsúlyban pedig Dömény UTE képviseli majd a magyar színeket a dortmundi Európa-bajnokságokon.