Rövidek

Vasárnap délben kommunista tüntetés volt Nagyváradon
Nagyvárad, március 3.
Vasárnap délben 12 órakor nagy kommunista tüntetés zavarta meg Nagyvárad utcáinak rendjét és nyugalmát. A tüntető kommunisták amnesztiát követeltek elitélt társaiknak és a rend csak akkor állott helyre, amikor katonaság sietett a rendőrök segitségére. A kivonult karhatalom lövésre emelt fegyverrel, puskatussal és kardlappal végül is szétoszlatta a tüntetőket. Hatvan embert, akik szembeszálltak a rendőrséggel és a tüntetésben résztvettek, nyomban letartóztattak és karhatalom szállta meg a munkásotthon helyiségeit.

Többszörös lovasattakkal, utcai összetüzéssel, lármás tömegjelentekkel végződött a munkásság vasárnapi ünnepe Petőfi szobránál
A rendőrség kivont karddal oszlatta szét a tömeget amelyből követ dobtakaz intézkedő rendőrtisztviselőre.
Tizenkilenc embert vettek őrizetbe a tüntetők közül, akik közül a tömegnek sikerült egyeseket kiszabaditani.

Franciaország ugy temeti ma Foch marsallt, ahogy Napoleon óta senkit!
Vasárnap és hétfőn több mint félmillió francia vonult el térdethajtva az Arc de Triomphe alatt, a marsall koporsója előtt.

Hétfőn a Notre-Dame-ba folytatódott Franciaország zarándoklása, élén a kormánnyal és a tábornoki karra.l
Az embertelen tolongásban sokszázan elájultak, számos sebesültet a mentők szállítottak kórházba.

A világszenzációt keltett francia-belga katonai szerződés hamisitóját a brüsszeli rendőrség vasárnap hajnalban letartóztatta
Heine Frank Albert, aki Heine Henrik leszármazottjának mondja magát, bevallotta, hogy a szerződés egy régi orosz-francia katonai egyezmény szolgai másolata. A hamisitó tipusa a nagyszabásu kalandornak, aki bejárta az egész világot, szolgált a német, belga és francia hadseregben és végigülte Európa börtöneit

Primo de Rivera bejelenti bukását
Madrid, március 25.
Primo de Rivera miniszterelnök a lapokhoz közleményt juttatott el, amelyben kijelenti, hogy nem érzi magát sem elég fiatalnak sem pedig fizikailag elég erősnek ahhoz, hogy ujabb öt évre meghosszabitani kérje azt a bizalmat, amelyet a király és az ország beléje helyez.

Éppen ezért – mondja tovább – meg akarom rövidíteni a kormány éléről való eltávozásom előkészületeit. Az országra a legrosszabb állapot az, ha váratlanul, betöltés nélkül hagynak rája örökséget. Az ilyen esemény már csak a meglepetés erejénél fogva is nagy tájékozatlanságba döntené az ország népét.