Rakovszky Iván szerint nálunk 90%-ban megvan a nyugati demokrácia esélye

Nyiregyháza, április 7.
Rakovszky Iván volt belügyminiszter Nyiregyháza képviselője, vasárnap tartotta beszámolóját a Korona-szálloda nagytermében.

A beszámológyülést Sassy-Szabó László ügyvéd nyitotta meg: utána Rakovszky Iván mondotta el beszámolóbeszédét, amelyben visszapillantást vetett ötévi belügyminiszterségének idejére. A békét akkoriban csak harccal lehetett megteremteni. Azt kivánja az istentől, hogy gyülölködésnek még a csirája is szünjön meg. Mi a nemzetközi igazság alapján kivánjuk a békét és kivánjuk, hogy szolgáltassanak igazságot nekünk. A reviziós törekvésekkel kapcsolatosan kiemelte, hogy a nemzetközi életben nem szabad ajtóstól berohanni a házba.

A legnagyobb hiba lenne a kérdés éléreállitása oly időben, amikor biztos visszautasitásban részesülnének, mert ez a jövöben, amikor gyakorlati eredményt érhetünk el, érvül szolgálhatna ellenségeinknél. A demokrácia kérdésével kapcsolatosan azt mondotta, hogy nekünk nem a reakciós hirünk ellen kell küzdeni.

Abból, ami a nyugati demokráciákban kijegesedett, nálunk 90% megvan, 5% megvalósulása előtt áll, a másik 5% megvalósulása is bekövetkezik, ha annak előfeltételei meglesznek. A belpolitikai kérdések során érintette a szabadságjogokat, majd a közigazgatási reformról beszélt. Hive a decentralizációnak. Végül kijelentette, hogy továbbra is azon az uton halad, amelyen elindult és követi Bethlen politikáját.

Dési Géza sokorópátkai Szabó és Herczeg Béla fölszólitásaival véget ért a beszámológyülés, amely után négyszázteritékes bankett volt a Korona-szállóban, ahol az első felköszöntőt a kormányzóra Kállay Miklós főispán mondotta.