Adóamnesztia

Amit mi mindig állítottunk és számtalan esetben igazoltuk az illetékes hatóságok előtt, hogy az önálló kisiparos a reá súlyosan nehezedő közterheket nem bírja elviselni, azt ma már belátták a törvényhozásban is és hoztak egy amnesztia-törvényt, amely a Társadalombiztosító késedelmi pótlékainak ügyét rendezi.

Tehát törvényt kellett hozni a késedelmi pótlékok elengedéséről, amely törvény indokolása megállapítja, hogy a szociális terhek igen magasak s teljesen képtelenek a fizetők arra, hogy ilyen nagy terhek mellett a multból származó késedelmi pótlékokat belátható időn belül kifizethessék.

Ezen a megállapításon épül fel maga a törvény is, amennyiben a 4-ik §. felhatalmazást ad a munkaügyi és népjóléti miniszternek arra, hogy azoknak a munkaadóknak javára, akik az 1907 XIX. tc., illetőleg az 1927 XXI. tc. alapján 1928 december hó 31-ig reájuk – illetőleg üzemutódlás esetén –, jogelődeikre kirótt betegségi, biztosítási járulékokat 1929 december 31-ig bezárólag hiánytalanul megfizetik, az ezen járulékok után terhükre írt és még be nem fizetett késedelmi pótlékokat hivatalból elengedhesse.

Feltétele tehát az amnesztiának az, hogy a tőketartozás f. évi december hó 31-ig kifizettessék. Aki ezen feltételnek nem felel meg, arra az amnesztia nem vonatkoztatik. Csak helyeselni tudjuk, hogy a törvény 6 hónapi időt enged a hátralékos tőketartozás törlesztésére, mert így remélhető, hogy a hátralékosok be tudják fizetni adósságukat, mert hiszen nem csak a közterhek nagyok, hanem súlyos a gazdasági helyzet is.

Elég szomorú dolog, hogy még a régi munkásbiztosító idejéből is állnak fenn tartozások, ez azt mutatja, hogy még a betegsegélyezési terhekkel sem tudott megbirkózni az iparosság, hát kérdezzük, mi fog lenni majd később, amikor az aggkori járulékokkal megnagyobbított terheket fogják behajtani? Az iparosság, mint ahogy elöljáróban megjegyeztük, már nem bír el több közterhet, most már csk a közterheket csökkenteni lehet, ha meg akarják menteni a nemzet részére az önálló kisiparosságot.

Csökkentsék a közterheket, az adókat, siessenek a gazdasági élet segítségére, teremtődjenek munkaalkalmak, akkor majd az iparosság is be tudja fizetni a reá kirótt közterheket s nem lesz szükség amnesztia-törvényre.

Mi magunk azonban felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy akiknek munkásbiztosító tőketartozásaik vannak, azt ez év december 31-ig egyenlítsék ki, mert az amnesztia-törvény előnyét csak így élvezhetik.