Sztranyovszky államtitkár elítéli a lakosság első-, másod- vagy harmadrendű hazafira való osztását

Heves, május 12.
Gáspárdy Elemér kormánypárti képviselő vasárnap tartotta beszámolóját, amelyen Sztranyavszky Sándor is résztvett. A belügyi államtitkár beszédében a következőket mondotta:
- A magyar nép a köznek tisztességes, becsületes munkását elismeri és támogatja azokat, akik érdekében önzetlenül dolgoznak. Adják meg a közélet puritán munkásai számára továbbra is bizalmukat, mert szükségünk van arra, hogy a magyar közélet mezején olyan magyar emberek szerepeljenek, akik nem tévesztik össze a köznek szeretetét önérdekeik szolgálatával.

- Olyan időket érünk, amidőn mindenkinek, akiben becsületérzés van, alá kell tudni rendelnie egyéni érdekeit a közérdek hűséges szolgálatának mind az egész ország, mind az egyes polgárok javára. A kormányzat komoly és eredményes munkáját csak az biztosíthatja, ha a társadalom rangra, felekezetre, foglalkozási ágakra való tekintet nélkül egységesen áll a köz érdekének szolgálatában.

- Ma már az országban nem lehet szó első-, másod- vagy harmadrendű hazafiakról. csak becsületes magyar emberekről, akik minden egyéni szempontra való tekintet nélkül önzetlenül és hiven tudják szolgálni a magyar nemzeti gondolatot. Mindazokat, akik törhetetlenül hüek a hazához, a magyar köz értékes munkásainak tartom, megbecsülöm és megbecsülésüket hirdetem.

- Magyar és magyar ne a választófalakat keresse, de igyekezzék megakadályozni azok munkáját, akik ujból választófalakat akarnak emelni, hogy ezzel lehetetlenné tegyék az ország érdekében az eredményes munka folytatását.

Ezután a kritika jogáról szólott, hangsulyozva, hogy minden önbirálatra képes okos ember magamagáról tudja, hogy alkotás közben, munka közben alkalom adódhatik a kritikára. A kormány éppen ezért értékeli a kritikát és megszivlelendőnek tartja mindazokat a bírálatot, amely nem gáncsoskodásból, hanem a köz érdekének őszinte szeretetéből fakad.