Megölte a Bicsérdy-kúra

„Éhenhalt” Budapesten egy gazdag uriasszony a Bicsérdy-módszer következtében

Tragikus haláleset történt tegnap délelőtt az egyik előkelő fővárosi szanatóriumban. A szanatóriumba szállították Aradról egy héttel ezelőtt egy előkelő aradi kereskedő feleségét, dr. Zólyomi Arturnét, akit különös élőzmények után hoztak fel Budapestre.

Az uriasszony, aki az aradi előkelő társaságok egyik legnépszerűbb tagja volt, néhány hónappal ezelőtt megváltoztatta életmódját. Az asszony az Aradon élő Bicsérdy mester hívévé szegődött és ettől az időtől kezdve szigoruan tartotta magát a Bycsérdysták életmódjához. Csak gyümölccsel táplálkozott, főtt ételt és hust nem vett magához és ennek az életmódnak rövidesen jelentkeztek káros következményei.

Az uriasszony napról napra gyöngült, de férje minden könyörgése ellenére sem volt hajlandó arra, hogy változtasson életmódján. Az utóbbi hetekben már annyira legyöngült, hogy ágynak esett és amikor az aradi orvosok látták, hogy nem tudnak segíteni rajta, Budapestre hozatták gyógykezelés céljából. Az uriasszony állapotában itt átmenetileg némi javulás állott be, de a gondos ápolás nem tudott tartósan segíteni az asszonyon, mert még ekkor sem volt hajlandó arra, hogy a Bicsérdy által előírt menün kívül más ételekkel is táplálkozzék.

Az utóbbi napokban, amikor már csaknem állandóan eszméletlen állapotban feküdt, mesterséges táplálással igyekeztek megmenteni az életnek, de ez a kísérlet már hiábavalónak bizonyult. A hét végén Zólyomi Arturné meghalt és az orvosi vizsgálat szerint halálát a kielégítő étkezés hiánya miatt beállott végelgyengülés okozta.

A jómódu aradi kereskedő felesége formálisan éhenhalt a Bicsérdy-kura következtében.