Felére csökkent a sertéskivitelünk

A sertéshizlaló gazdák a kormányhoz fordultak segitségért, mert a sertéskivitel csaknem a felére csökkent. A gazdák a baj okának megszüntetésére elsősorban is a hazai tenyésztés olcsóbbá tételét kérik. Igy a kivitelre kerülő sertések adóját kell elsősorban csökkenteni.

A hizlaló gazdák tehát azt kérik a kormánytól, hogy a kivitelre kerülő sertések után téritse vissza az állatforgalmi adót. A hizlalónak és közvetitő kereskedőnek az ilyen adóvisszatéritésből közvetlenül semmi haszna nem volna, mert hiszen az adóvisszatérités a külföld részére ennyivel olcsóbbá tenné a magyar sertést és ezzel a versenyképességet nagy mértékben fokozná.

A gazdák hivatkoznak arra, hogy a német kormány a saját országának sertéseit darabonként 27 márkás jutalommal igyekszik külföldön versenyképessé tenni. Hasonló jutalmazási rendszert kell életbeléptetnie a magyar kormánynak is a hazai hizlalásu sertések kivitelének növelése céljából.

A gazdák számitása szerint kilónként legalább 23 filléres pénzértéknek megfelelő anyagi támogatást kellene nyujtani a kivitelre kerülő magyar sertések után, ami darabonként átlagban mintegy 50 pengős könnyitést jelentene a kivitelre kerülő sertések után. Az igy olcsóbbá tett magyar sertésnek a külföldön talán még ujabb piacokat is lehetne szerezni.