Piller György nyerte a katonatisztek Európa-kardbajnokságát

Az egyéni kardverseny döntőjébe 5 magyar, 2 olasz, 1 holland és 1 lengyel vívó került. – A kormányzó tiszteletdíját az egyéni epéverseny győztese, a francia Fristeau hadnagy kapta.

A magyar kardvívás a nápolyi Európa-bajnokság után fényes sikerrel védte meg a világhegemóniáját a katonatisztek Európa-bajnokságában is.

Nápolyban Glykais győzött, a katonatisztek közül pedig most Piller György hódította el a dicsőséget, aki már a nápolyi versenyen is föltünést keltett bravúros vívásával, mostani győzelmével pedig a magyar kardvívók legelső klasszisává küzdötte föl magát.

Már a szombati kardcsapatversenyben is szenzációsan vívott. Dánia, Lengyelország, Hollandia és Olaszország 4-4 válogatott vívójával mérkőzött és valamennyi meccsét megnyerte. A vasárnapi egyéni verseny selejtező- és elődöntő-mérkőzéseit is veretlenül verekedte végig és így mint favorit állt ki a döntőre.

A magyar kard fölénye már a döntő startjánál elvitathatatlan volt, hiszen a kilenc főnyi mezőnybe öt magyar vívó került. A döntőre, amely a délutáni órákban kerül sorra, zsúfolásig teltek meg az Iparcsarnok tribünjei. Magyar vívóversenyen még soha nem látott nagyszámú, előkelő és lelkes közönség izgulta végig a döntő küzdelmeket.

A díszpáholyban Horthy kormányzó, József királyi herceg, Auguszta királyi hercegasszony, Klebelsberg kultuszminiszter, Gömbös honvédelmi államtitkár, Bánffy Miklós gróf és Durini di Monza gróf olasz követ foglalt helyet.

A kormányzó nem is távozott el mindaddig, amíg Piller az utolsó asszóját is megnyerte. Piller legveszélyesebb ellenfele nem magyar vívó, hanem az olasz kardbajnok, Anselmi Renato őrnagy volt, aki azonban végül nemcsak Pillertől, hanem Rádytól is vereséget szenvedett.

Anselmi mögött a harmadik helyet a súlyos betegségéből csak nemrégen fölépült Rády alezredes foglalta el, míg a negyedik helyre, óriási meglepetésre, a fiatal Hámory került. A külföldi vívók közül az egyéni kardvívás döntőjében Anselmin kívül a lengyel Nycz szerepelt a legjobban, aki a hatodik helyet foglalta el a hollandus De Yong előtt.

De Yong volt az egyetlen, aki Pillert a döntőben legyőzte, pedig szombaton Piller 5:3-ra verte a holland őrnagyot. Az ünnepies díjkiosztásra díszegyenruhában vonultak föl a katonatiszti Európa-bajnokságokban részt vett 13 nemzet reprezentánsai.

Takács-Tolvay gróf, nyugalmazott altábornagy, az előkészítő nagybizottság elnökének beszédével kezdődött a díjkiosztás, amelynek legnagyobb eseménye az volt, hogy a kormányzó remek aranyserlegét a zsűri az egyéni epeverseny győztesének, Fristeau francia hadnagynak ítélte.

Az egyéni kardverseny döntőjének részletes eredménye:
1.Piller György (Magyarország) 6 győzelem
2. Anselmi Renato (Olaszország) 5 győzelem
3. Rády József (Magyarország) 4 győzelem
4. Hámory (Magyarország) 3 győzelem (26 kapott tus).
5. Uhlyarik (Magyarország) 3 győzelem (27 kapott tus)
6. Nycz (Lengyelország) 3 győzelem (28 kapott tus)
7. De Yong (Hollandia) 2 győzelem (29 k., 30 adott tus)
8. Gfellner (Magyarország) 2 győzelem (29 k., 19 a. tus)
9. Pirzió-Biroli (Olaszország) visszalépett.

Pirzió-Biroli három vereség után a küzdelemtől visszalépett. A döntőben először az egy nemzethez tartozó vívók kerültek egymással szembe, Piller mind a négy magyar ellenfelét legyőzte és Anselmi is győzött Biroli ellen.

Piller a külföldiek ellen nagy győzelemmel startolt és így győzelme nem lehetett kétséges, különösen, miután legveszélyesebb külföldi riválisát, Anselmit is legyőzte, akire különben Rády is rávert. Piller egyetlen vereségét De Yong-tól szenvedte el, 3:4 arányban.