A Kelet misztikuma és a tánc

Kelet misztikuma mindig vonzotta a táncosokat. Nagyon sokan próbálkoztak a publikum előtt annyira varázslatos és rejtélyes keleti táncok színpadra vitelével.

Egyiptomi, kínai, arab, hindu táncokat látunk gyakran a varietészínpadokon. De – valljuk be – igen ritkán láttuk ezekben a táncokban kitűnni éppen azt, amit mi európaiak „kelet” alatt elképzelünk, a bűvös romantikát, az ősi természetességet, a mély és vakbuzgó vallásosságot és a káprázatos pompát.

Most egy magyar táncospár hozza elénk „keletet” s ahogy ők állítják be a messzi földek romantikáját, az valóban olyan, ahogyan mi a keleti életet, ha nem is ismerjük, de legalábbis elképzeljük.

A táncospár bronzzal befesti magát, hogy ezáltal teljes illúziót kelthessen. Tudni kell, hogy a bronzfestét életveszélyes. Nagyon kell vigyázni a festésnél és a lemaszkírozásnál. A legkisebb, alig látható seb a testen s vérmérgezés lehet a következménye. A táncosoknak, akik bronzba „öltöznek”, naponként meg kell vizsgáltatniok magukat, hogy nincs-e valami rejtett seb a testen, amelybe a súlyos bronz beleszívódhat s mérgezést, sőt halálesetet is okozhat.

A „bronzpár” – így hívják őket az artistavilágban – hozta most a tökéletes illúziót keltő keleti táncot.
A bronzpár férfiszereplője, Oreszt Noverró rendkívül lelkiismeretesen fogott hozzá a táncok betanulásának előkészületeihez.

Valóságos etnográfiai kutatásokat végzett. Múzeumokban tanulmányozta a régi keleti véséseket, szobor és kőmaradványokat, hieroglifákat s azok alapján állította össze a keleti táncok kosztümjeit és koreográfiáját.

Vallási, szertartási, áldozási, bachanáliai motívumok alapján remek táncokat konstruált s ezekhez a táncokhoz szintén alapos kutatások alapján őserejű kísérő zenét komponált. Természetesen a táncokat nemcsak a mozdulatok, zene és a kosztümök, hanem megfelelő stílusú díszletek is hatásossá teszik.

Végeredményben elérték azt, ami oly keveseknek sikerült. Egy tizenöt perces táncattrakció alatt elénk tárul a hindu káprázat, az egyiptomi pompa, az arab pittoreszkség, a sziámi groteszkség.
Fenntartás nélkül élvezhetjük Keletet – a táncok kapcsán – úgy ahogy mi elképzeltük olvasmányaink, fantáziánk és vágyaink kapcsán.

Beleképzelhetjük magunkat egy mesevilágba…. s ezért üdítő és szórakoztató a „bronzpár” attrakciója, mert a napi gondokból, az élet szürkeségéből, a ma prózájából, - a holnap távoli, sejtelmes keleti ragyogásának illúziójába ringatja a nézőt – ha csak tizenöt percre is.

Oreszt Noverró egészen külön világítási effektusokat is konstruált ezekhez a keleti táncokhoz. A ritmus, a kosztüm, a koreográfia után tehát különböző fényárnyalatok is az illúzió szolgálatába állottak. Kaleidoszkópszerűen váltakoznak a színek a színpadon, szinte elkápráztatják a nézőt tarkaságukkal. A súlyos vöröstől a könnyű kékig ontja a színeket a világosító lámpája. Valóságos szcenárium útján működik a sok villanykapcsoló. A közönség, az ezerfejű Caesar nem panaszkodhatik. Ime, csupán azért, hogy egy negyedórára ringathassák a keleti mesevilágba, összefog az emberi ügyesség, lelemény, tehetség, művészet és technika.

A „bronztánc” mindenütt elsőrangú attrakcióvá válik, mert minden nép szereti a fantasztikumot, a misztikumot s szívesen tapsol annak, aki ezt a világot – megmutatja nekik.