A legnépszerűbb gyermek- filmcsoport

Néhány esztendővel ezelőtt egy amerikai filmvállalkozónak az az ötlete támadt, hogy öt-hat gyerekből megalakítja a legnépszerűbb filmcsoportot. Hosszas kutatás és kísérletezés után leszerződtetett egy néger, egy kövér és egy szeplős fiút, ehhez két kisleányt, egy kutyát és egy alig kétesztendős gyermeket szerzett. Ezután megkezdte az első gyermekfilmek gyártását.

Az „Our Gang”-csoportot nemsokára az egész világon ismerték és megszerették és a vállalkozó nagyon jó üzletet is csinált filmjeivel. Ez a dicsőség azonban nem tartott sokáig, mert a vállalkozó elfeledkezett valamiről, amikor a gyermekcsoportot megalakította, arról, hogy a kis filmszereplők nagyon gyorsan megöregednek. Három esztendő mulva már a csoport legnépszerűbb tagját, a kis néger Farinát ki kellett cserélni, mert kilencéves lett. Helyébe az öccse került.

Nemsokára a szeplős fiú is „öreg lett” és ezért más szeplősről is kellett gondoskodni. És most ugyanilyen sors vár a kövér Joe Cobbra, akinek népszerűsége testsúlyának gyarapodásával arányosan nőtt, de állandóan öregedett is. A filmvállakozó, hogy csoportja csődbe ne kerüljön, most egy megfelelő kövér fiút keres, de míg szeplős és néger kisgyermek elég jelentkezett, kövér nem igen akad.

Kiderült, hogy Amerikában nincsenek kövér fiúk, legalább is olyan kövérek nincsenek, amilyen Joe Cobb, akinek most már az életét féltik a további hízástól. Szülei elhatározták, hogy amennyiben tovább hízik, szanatóriumba viszik, mert otthon már nem bírják megakadályozni testsúlygyarapodását. A kis Cobb ezért nemsokára felfüggeszti filmtevékenységét, természetesen csak azután, ha már megfelelő utódot találtak a helyébe.