A pesti dunaparti szállodák teli vannak idegen bankok megbizottaival

Valamennyien azt a harminc vagy harmincöt millió dollárt akarják a magyar kormánynak kölcsön adni, amelyet a pénzügyminiszter a svéd gyufakölcsön előreszámitolt részletének kiegészitéseül mezőgazdasági kölcsönök céljaira kiván fölvenni.

Információnk szerint azonban valószinütlen, hogy a kormány ebben az évben a kölcsönszerződést megkötné és pedig nagyon helyesen azért odázza el a tárgyalásokat, mert a nemzetközi pénzpiac letöredező kamattendenciája mellett könnyelmüség volna elvesziteni a hidegvért és nem várni be a pénzpiac kialakulását a jövő év első heteiben.

Kétségtelen ugyanis, hogy egyre szélesebb körben mutatkozik a könnyebbülés és a tőkék felszabadulása. Egyre nagyobb tételekben és egyre csökkenő kamatláb mellett kinálják a vezető pesti bankoknak a rövid lejáratu dollárkölcsönöket és minden jel arra mutat, hogy ezek a ma, ugylátszik, elhelyezhetetlen összegek a jövő év első heteiben lényegesen csökkent kamatláb mellett fognak a piacra kerülni.

Vannak olyan hangok, amelyek már merész és bátor jóslásokba bocsátkoznak és azt hirdetik, hogy január-februárban olyan alacsony kamattételeket fogunk látni, mint még soha a háboru után. A mai helyzet mellett a pénzügyminiszter által tervezett kölcsön átlagos kamatozása 7-7 1/2 % körül mozogna. Ha négyheti várakozással ezt a kamatterhet be tudjuk szoritani háromnegyed vagy egy egész százalékkal, ugy mindenképpen jó üzletet csinálnánk.