Ady fellépése, hatása és utóélete, avagy: az örök Ady

Isten tudja hány ezer irodalom óra után lassacskán kirajzolódik bennem a diákfolklór Ady képe. Nem dicsekedhet ám ezzel minden költő! Ezek a meseszerű képzavarok, marhaságok az értelmen túl önálló életre csak akkor kelnek, ha túlerőbe kerülnek a képek, a belső látás ereje. Sok nagyszerű költőnk van. Az örök életet azonban sohasem az értelmezők, hanem a titokzatos, homályos folklór önműködése teremti meg.

Petőfi és Ady mindketten vizes emberek; Petőfi a Tisza vízállásjelentéséről dalol, Ady pedig az istennek sem akarja érteni, hogy mit keres ő a Tisza-parton, amikor Ő  Új vizeken szeretne járni, Uj, Uj, Uj Uj vizeken…(Mazsola ezzel a verssel szavalóversenyt nyerhetne, pedig ő még nem is nagyúr, csak disznófejű).

Ez a vers (Harc a Nagyúrral) amúgy egy disznóvágásról szól, ahol az aranykandisznó csak kacag, kacag napestig Adyn, a botcsinálta bölléren.

Pont úgy kacag, mint a szél az Ugar felett, ahol Ady vonagló teste köré csavarodik egy óriás disznóparéj, amitől ő lassított felvételben elvágódik a földön, és többet fel sem kel.

(Úgy látszik, nemcsak böllérnek, de földművesnek sem vált be. Ráadásul a családjára sem számíthat, mert igen zűrös ez a családfa is. Ugye, Góg és Magóg fia (melyikük az Ides?), ugyanakkor Dózsa György unokája – ez most hogy lehet ? – de az a legszomorúbb, hogy se rokona se ismerőse.)

No de se baj, mert van neki egy Léda nevű héjája, aki kalapos királynő is egyben. Egyszer voltak egy bálban is. De míg Petőfi Sándor gatyába táncol, felesége bugyiba, úgy mennek a moziba, addig Ady és asszonya zombinak öltöznek, hogy mindenkit jól  elijesszenek még a környékről is. (Inkább Sándorékkal buliznék.)

Látom, ahogy Dévénynél átverekszi magát az ellenőrzésen. Két karja majd leszakad, fülében már lassan-lassan kihűl az ólom.

Időnként előfordul vele, hogy visszafelé olvassa a neveket. (Óh, ha én lehettem volna a Múzsája, most úgy őrizne a magyar irodalom, hogy „Sengá Óbasszal a bálban”...)

Elképzelem, ahogy a Három Hollóban írja az istenes verseit.  Éppen az Álmom az Isten című opusszal vergődik…

Már csak az utolsó sor hibádzik, épp ott tart, hogy „csak nevedet mondani…” - amikor a pincér kihozza a két pohár Ady-fröccsöt (3 deci jó bor és 2 deci rossz), na ekkor jut eszébe a frappáns befejezés: Isten! Isten!