Gerhardt Hauptmann drámája a Kamaraszinházban

ELGA


Majd minden író szükségét érzi, hogy legalább egyszer elmondja véleményét a démoni nőről, aki miatt ölnek és halnak a férfiak. Ez a legveszedelmesebb és ezért a legizgatóbb női típus, minden kor irodalma foglalkozott vele és fog is foglalkozni, amíg az irodalomnak tárgya lesz a nemek harcának kérdése. Hauptmann mintegy negyedszázaddal ezelőtt, abban az idejében számolt el vele, amikor a fiatalkori naturalista hatások alól legerősebben tört elő benne a romantikus életérzés.

Így írta meg, Grillparzer egy novellája nyomán az Elgát, annak a nőnek történetét, aki erkölcsi gátlások nélkül, merőben az unalom, a csöndes családi boldogság unalma elleni menekülésből, az öröklött nyugtalan kalandor-vér ösztökélésére dönti a boldogság paroxizmusából a teljes összeomlásba férjét s a gyalázatos halálba szeretőjét.

A darab második képében Elga a tárt ablakban áll férjével és egy pillangó száll le a keblére. Férje, Starzsenski gróf féltékenyen agyonnyomja a pillangót: ŤEz az én helyem!ť Ez a pillanatnyi jelenet, amely a színpadon alig vevődik észre, költőileg pontosan jellemzi a két ember egymáshoz való viszonyát. Elga maga is pillangó, felelőtlen és gondtalan, csapongó és a napfényt kereső, egész értéke abban van, hogy sugárzóan szép.

A tavasz gyermeke, a tavasz gerjesztő szépségével és a tavasz megbízhatatlanságával. a férj a butaságig szerelmes, de olyan kizárólagos jogot tart a nőre, hogy még a pillangót sem tűri el, hogy rászálljon. Két ilyen ember együtt - nem lehet, hogy ne legyen dráma belőle. A költői intuició megrendítő finomsága van ebben a jelenetben.

A jelenetek vezetésében, megkomponálásának finomságában s dialógussal való kitöltésében van az egész dráma értéke. Maga az anyag, egy annak rendje és módja szerinti romantikus házasságtörési történet, éjszaka, a duenna segítségével a nő hálószobájába hatoló szerelmessel, az utazásból váratlanul hazatoppandó férjjel, a nővel, aki vakmerő fellépésével és átlátszó hazugsággal vágja ki magát a bajból és végül a férj szörnyű bosszújával. Csupa közhely volna, ha nem egy igazi költő alakítaná.


De ez a kétes értékű matéria megnemesedik a költő kezében. A természeténél fogva puha konszisztenciájú férj hirtelen átzuhanása a már-már valószínűtlen boldogságból a legszörnyűbb gyötrődésbe és a még szörnyűbb megbizonyosodásba - hány bohózatíró próbálta ki elmésségét ezen a témán! - Hauptmann fogalmazásában az örök férfi-tragédiának tűnik fel. S a nő öntudatlan, származásában, vérében rejlő játéka a veszedelemmel, szinte monumentális, amoralitása azt a kérdést kiáltja bele a világba: micsoda lehetetlen lények a férfiak, hogy olyan tragikusan fogják fel a nő hűségét és hűtlenségét.

Elgának fogalma sincs arról, hogy milyen végzetes dolog, ami körülötte történik, mindaddig, amíg meg nem látja az ágyon meggyilkolt szerelmesének holttestét. Csak a halál képének láttára ébred rá, hogy a helyzete már nem intézhető el a szokott asszonyi praktikákkal és hazugságokkal. Hauptmann a költői ösztön biztonságával ragadta ki témájából a tragikus magot s ezzel újra értékessé tudta tenni az irodalom egyik legjobban elhasznált közhelyét. Drámája nem tartozik legjelentősebb művei közé, de költői képességét minden ellentmondást lecáfolóan bizonyítja meg benne.

Színpadilag az Elga a legkészebb művei közé tartozik, nincsenek meg benne a Hauptmannál nem szokatlan homályosságok és egyenetlenségek. Hat rövid képe olyan, mint egy ballada hat strófája, a jelenetek minden ballaszt nélkül, tömören, a saját súlyuktól kapott sebességgel sietnek a végkifejtés elé, pillanatról-pillanatra fokozódó feszültséggel. A kompozició tökéletes egyszerűsége a legnagyobb raffináltság közelében jár.

Az alakok nézőtér felőli profilja minden vonásában teljesen világos és egymáshoz való viszonyuk felől nem maradhat kétség. Pontosan annyit tudunk meg róluk, amennyi kell ahhoz, hogy sorsuk érdekeljen, megragadjon, megdöbbentsen. Minden szerep úgy van felépítve, hogy jó színész hatást tud kihozni belőle.

S a magyar előadás színészei helyt állnak feladatukért. Kiss Ferenc - örülhet, hogy sok commerce-szerep után végre művész-munkát produkálhat - a lengyel gróf szlávos karakterének lágyságát, töprengését, a végén bosszúállásának kegyetlenségét teljesen megjátssza, ép úgy, mint Tőkés Anna az Elga lényének pillangószerűségét. Abonyi Géza maszkban, mozdulatban egy-két ponttal hangsúlyozza Oginski alakjának fantasztikus vonásait, de a gróffal való nagy jelenetben egyenértékűen áll meg. A többi szereplők közül érdeklődést kelt az egészen fiatal Juhász László, akinek ez első szerepe.

Nagyon jók, a darab stílusához illeszkedők Upor díszletei. A rendezés ellen nem lehet kifogást tenni, csak azt nem látjuk megokoltnak, hogy az utolsó jelenet végén az eredeti szövegtől eltérően a kulcsár lesújtja kardjával Elgát. A költő úgy érezte, enélkül is zárva van a darab, - mért nem hitte el ezt a költőnek a rendező?

Bálint Lajos fordítása írói színvonalon álló munka.