A zsidó lélek az irodalomban - Komlós Aladár válasza Móricz Zsigmond cikkére

I. Ha Móricz parancsnak mondaná ki, hogy az írónak csak fajtájabelivel szabad foglalkoznia: természetesen nem volna igaza. Ha Shakespeare megírhatta Shylockot, ha - mellőzve a világirodalmi példákat - Babitsnak szabad volt a Timár Virgil fiá-ban s a Halálfiai-ban zsidókat szerepeltetnie, ha maga Móricz is megrajzolt egy pompás zsidó-figurát egyik legremekebb művében, a Kivilágos kivirradtigban, ha férfiak nőket, nők férfiakat ábrázolhatnak, s az állatok, sőt az úgynevezett élettelen természet lelke sincs zárva képzeletünk előtt, nehéz belátni, mi jogon volna megtiltható, hogy a zsidó Rózsahegyi magyar parasztok szerepébe öltözzön és a zsidó író fantáziája átlépje fajtája határait.

De, azt hiszem, csak az ideges rémlátás olvashat ki tilalmat Móricz szavaiból. Inkább bátorítás van bennök, hogy a zsidó merjen önmaga lenni, mintsem tilalma annak, hogy a nem-zsidókat is megfigyelje és ábrázolja. Móricz nem parancsot, csak tanácsot ad. Ez van a sorai mögött: "A magyar irodalom akkor is nyitva lesz előttetek, ha zsidó magatokról írtok. ha magatokról írtok, jobbat fogtok írni. A művészet érdeke kívánja tőletek, hogy magatokról írjatok."

Mi teszi valószínűvé, hogy a zsidó jobbat ír, ha zsidókról ír? Az, hogy nincs nehezebb a képzelet számára, mint átlépni fajtánk határát. Nem sokat túloznék, ha azt mondanám: Könyebben kitaláljuk a velünk egyfajú rablógyilkos gondolatait, mint barátunkét, aki azonban idegen fajta gyermeke. De a művészi ábrázolás lélektani igazsága nem azon fordul meg, hogy az író mennyire rokonszenvezik hősével, hanem azon, mennyi lelkük mélyén az öntudatlan rokonság, amelynek alapján az írónak csak önmagába kell néznie, hogy hősét megérthesse.

Azt sem mondom, hogy nem vagyunk képesek megérteni idegen fajták fiait. Csak azt, hogy nehezebb. A zseni - aki állítólag az egész mindenséggel rokon - talán játszva helyezkedik bele bárkinek és bárminek a lelkébe. A tehetség jobban teszi, ha családja körében marad. Otthon szabadon, biztosan repül a képzelete, az idegenben sántikál.

Móricz szavai elsősorban műhelyjellegűek: a mester szavai ezek, aki gyakorlati jótanácsot ad társainak.

II. De nemcsak művészi, erkölcsi jelentősége is van a dolognak. A mondottakon kivül még egy okból kívánatos, hogy az író elsősorban a maga népével és osztályával foglalkozzék. Mint az életet, úgy a különböző népeket sem viselhetjük el, ha képmásukat nem láttuk a művészet tükrében. Minden népnek módjában is áll, hogy művészetének és történetének nagy alakjaiban szemlélje magát, ám a mai zsidónak, ha származására gondol, csak kávéházi és hivatali személyes ismerősei juthatnak eszébe, akiket a megcsúfító közelségből lát - s legföljebb még "Kohn, aki megy a vonaton" vagy "a három zsidó, aki az állomáson találkozik"... Csoda-e aztán, ha elbírhatatlanul poézis nélkül valónak érzi a fajtáját és ezért önmagát is méltóság nélkül valónak?

A mai zsidóság szörnyű belső fejvesztettségének és alantas sznobizmusának legmélyebb oka ez, a nemzet egészének szempontjából pedig nem közömbös, sikerül-e megjavítani egyik számottevő rétegének lelki higiénéjét. Azt hinni, hogy a többi magyarságnak előnyére válnék a zsidóság morális katasztrófája, ugyanolyan gondolkodás volna, mint azt hinni, hogy a lakosságra nézve közömbös, hogy pusztít-e fizikai ragály a zsidóság soraiban.

---

III. A magyar zsidó nemcsak akkor szisszen fel megbotránkozva, ha azt állapítja meg valaki, hogy a zsidó büdös, hanem akkor is, ha egy keresztény ember azt meri mondani, hogy a zsidó - zsidó. (Igaz, hogy másfelől ugyanez a keresztény ember is megsértődik és azonnal cionizmust emleget, ha véletlenül a zsidó is rájön és nyugodtan megvallja, hogy zsidó.)

Így aztán megtörténhetik, hogy Móriczot minapi cikke alapján, azzal vádolják majd meg, hogy ghettót ajánl a zsidóknak. Én úgy érzem, még nem olvastam igazabban-liberális nyilatkozatot. Mert a háborúelőtti liberalizmus is elfogadta teljes értékűnek a zsidót, de csak akkor, ha megszünt zsidónak lenni. Móricz akkor is örömmel látszik fogadni őt, ha zsidó marad.

IV. Egy aggály volna még: nem tanácsolja-e ki a zsidóságot a nemzetből, aki azt ajánlja neki, hogy inkább a maga egyéniségére s ügyeire vigyázzon, mint a másokéira? nem hull-e szét s szűnik meg a nemzet, ha a benne összefoglalt különböző közösségek túlságosan megtartanák önállóságukat?

A "nemzet" a jövőben alighanem valóban más lesz, mint ahogy a 19. század elképzelte. De igazából nem is volt olyan soha, csak az elméletcsinálók álmaiban. A 19. század nemzetfogalma a fiatal és túlbuzgó nacionalizmus szülötte volt, amely a maga feltétlen egységén belül nem akart megtűrni semmiféle faji, felekezeti, táji különbséget. Míg az erőszakosan elfojtott különbségek, ahogy az elfojtani próbált erők rendszerint szokták, az első adódó alkalommal fel nem lázadtak s szét nem törték a nemzeti egység kereteit. A fajvédelemnek Kossuth tót, Herczeg sváb, Prohászka cseh, a katholikus nem bízik a kálvinista vezérben és viszont.

Nem hiszem, hogy Móricz ilyen fajvédelmet hirdetne. Ezt az álláspontot a gyűlölet jellemzi, az ő cikke pedig érezhetően szeretetből született. Ez pedig azt jelenti, hogy Móricz ragaszkodik az együttmüködés, a nagyobb egység ideáljához. Cikke mögött, bár ki nem mondva, a most-születő nemzet-elgondolást érzem: szavait csak az fogadhatja el, sőt értheti meg igazán, aki ugyanennek az elgondolásnak az alapján áll. Ma is ragaszkodunk a nemzeti egységhez, sőt ma, a gyűlölködő kis partikularizmusok idejében még jobban, mint a háború előtt, mikor a nemzet már megvalósult szűk keretnek látszott, amelyből tovább akartunk menni, még nagyobb egységek felé. De ma már tudjuk, hogy az a feltétlen egységesítő törekvés, amely a mult századot jellemezte, visszafelé sül el.

Az új nemzetfogalom rugalmasabb lesz, mint a régi. Annak tudatában fog készülni, hogy különböző közösségeket zár magába; ha ezek együtt új, nagyobb közösséggé állnak össze benne, nem fogja bánni, hogy amellett megőrzik a maguk külön egyéniségét is. Nem fogja bánni, ha a zsidó zsidó is marad; beéri vele, ha egyszersmind magyar lesz. Megengedi, hogy Komor András a zsidókról írjon, mint ahogy Tamási Árontól nem veszi rossznéven, hogy a székelyekkel foglalkozik. Röviden: az új nemzetfogalom, amely első pillantásra paradoxnak és mesterkéltnek látszhatik, szintézise lesz a régi nacionalizmus és a fajvédelmi álláspont antitézisének, az átfogó katholicitásnak és a pogány individualizmusnak.