A gabonaértékesités sulyos problémája

A gabonaértékesités nehéz problémájának égetően sürgős megoldására konkrét lépés még mindig nem történt. Ugy a mezőgazdasági, mint a kereskedelmi érdekeltek körében állandóan folynak ugyan a tanácskozások a megoldás módjairól, mert elejét akarják venni azoknak a bajoknak, amelyek az utolsó két évben jelentkeztek.

A probléma lényege az, hogy legalább a belföldi buzaárakat olyan szinvonalra kell hozni, amely összhangzásban van a termelési költségekkel.

A megoldás módjára nézve kétféle módszerre gondolnak: az egyik a teljes monopólium, a másik a tárházi intézménnyel kapcsolatos félmonopólium. Az első, amint már jeleztük, abból állana, hogy az egész buzakivitelt a Futura kezébe adnák néhány nagyobb cég bevonásával s igy a magyar mezőgazdasági termelés főtermékeinek kivitelét kisajátitanák.

A monopólium gondolatát természetesen az egész magyar kereskedelem a leghatározottabban elutasitja, de idegenkednek tőle a mezőgazdasági körök is.

Szinte kivétel nélkül ellene nyilatkoztak, mert ismerik a multból az ezzel járó adminisztrációs költségeket és mert nem látják érdekükben állónak a verseny ilyen teljes kiküszöbölését. A monopólium – igy mondják – tul nagy kockázatot jelent az államra nézve is és kétségtelennek tartják, hogy minden olyan állandó természetü beavatkozás, amely az áralakulást befolyásolja, előbb-utóbb megbosszulja magát.

A teljes monopólium rendszere tehát máris megbukott!
Azok kedvéért, akik egypár uj állás kreálása miatt propagálják, sem a gazdák, sem a kereskedők nem hajlandók nyakukba venni azt a sok terhet és költséget, amellyel a monopólium járna.

Maradna tehát a félmonopólium, vagyis az állam több helyen tárházak megvétele és bérbevétele által gyüjtené a gabonát, tárgyi hitelre tenné alkalmassá és a Futura által, egyéb szövetkezetek bevonásával végezné az értékesitést, a kereskedelemnek majdnem teljes kizárásával.

Ezt a megoldást sem tartják elfogadhatónak, mert az amugy is drága fuvarokkal terhelt magyar gabonát a külföldi fogyasztási helyhez jutásáig megdrágitaná. Egy szerény keretek közt mozgó állami tárházakciót, amely a buzaminőség megjavitásának megfontolt programjával kapcsolatban, egy vetőmag-csereakciót inditana meg, helyesnek tartanának ugy a gazdák, mint a kereskedők, de azt a tárház-akciót, amelyet már eddig is tulontul propagáltak, az érdekeltek szintén visszautasitják.


Ugyancsak kevés hive van annak a megoldásnak is, amely egy, a mezőgazdaságnak jutó 2-3 pengős lisztfogyasztási adóval akarja megoldani a problémát, mert az meg adminisztrativ nehézségekkel járna az ellenőrzés szempontjából. Az eddig forgalomban levő megoldási módok közül tehát egyik sem számithat elfogadásra s igy ujabb módszerekről kellett gondoskodni.

Ujabban az a gondolat bukkant föl – s ennek máris vannak komoly hivei –, hogy amint Csehország, Németország, Ausztria és Franciaország a kiviteli jegy rendszerével dolgozik, ezt nálunk is meg lehetne honositani. Az emlitett államok a búza és rozs kivitelénél bárcát adnak, amely a gabonabehozatalnál vámmegtéritést biztosit az exportőrnek.

Ennek a kiviteli jegynek az a célja, hogy gyöngébb minőségü gabonát vigyenek ki s helyébe keverésre alkalmas jóminőségüt hozzanak be. Most ugy hallatszik, hogy az osztrákok és csehek ezt a rendszert árpára is alkalmazni akarják.

Ezt az évek óta meghonositott rendszert akarják most némelyek oly módon fölhasználni, hogy gabonánk kivitelénél ilyen kiviteli jegyet adna az állam, amely iparcikkek behozatalánál vámfizetésre volna fölhasználható.

Az eszme fölvetői a belföldi buzaár emelésének olyan módszerét látják ebben a megoldásban, amely nem igényelne költséges adminisztrációt, nem érintené a kereskedelem érdekeit s nem jelentené a gabona áralakulásába való állandó belenyulást, mert hiszen az árak javulásával ez az intézkedés rövid uton megszüntethető volna. Az összes eddig fölmerült eszmék közül ez az utóbbi látszik a legmegfelelőbbnek.