Az ujonczok és a tartalékosok kérdése

Ujonczok és póttartalékosok. A képviselőházban a honvédelmi miniszter e hó 16-ikán két törvényjavaslatot terjesztett be. Az egyik a póttartalékosok nagy számban való behívásáról. a másik az ujonczokjutalék mennyiségének fölemeléséről és az uj népszámlálás szerint való megállapításáról szól. A törvényjavaslat szerint két évre 20- 20,000 póttartalékost hívnának be rendes szolgálatra a közös hadsereg számára, és ebből évi 8550 ember esik Magyarországra.

A magyar honvédség számára még külön 3000 póttartalékost hívnának be. A póttartalékosoknak ezt a tömeges behívását azzal okolják meg, hogy a közöshadseregben és a haditengerészetben szabadságolás folytán nagy fogyaték van; továbbá a hegyi ütegek ujjászületése, a tábori taraczkütegek szervezése és uj hadihajók építése is megkívánja az ujonczok számának szaporítását.

Miután pedig a delegáczió már oly föltétel alatt megszavazta a költséget, hogy az országgyűlés megszavazza az ujonczlétszám fölemelését, ezért két évre szükséges 20 – 20,000 póttartalékos behívása a békelétszám kiegészítésére. A honvédségnél uj berendezések, iskolák, építkezések szintén szükségessé teszik a békelétszám emelését és kéri a honvédelmi miniszter, hogy 3000 póttartalékost hívasson be.


A póttartalékosokat azonban a közös hadseregben csak az első három sorozási évből, a honvédségben pedig csak az első két sorozási évből hivatják be. Be lehet hívni e czélra az egyéves önkénteseket, papokat, tanítókat, önálló gazdaságot vezetőket, szóval, a kiknek a törvény eddig is kedvezmény biztosított.
Az ujonczok számának fölemeléséről szóló javaslat a legutóbbi népszámlálás adatai szerint való emelést kér. Az 1900-iki népszámlálás szerint Magyarország lakosságának száma 19.307,128, Ausztriáé 25.855,289. Eddig volt a magyar ujonczjutalék a közöshadsereg számára 43,889 fő, a magyar honvédség számára 12,500 fő ; ezután lesz a közös hadsereg magyar jutaléka 44,077 fő. míg a honvédség jutaléka változatlan marad.