Miért vágyik az ember az illúzióra? Nem tudom, de az biztos, hogy folyton kísérletezik vele és nagyon büszke , ha majdnem tökéletes látszatot teremt. Igazinak ott a valóság, azt már valaki megteremtette, nekünk maradt a „Mintha” élmény: „olyan, mintha élne!” „pont olyan, mint az igazi”. Nevezik ezt varázslatnak vagy mágiának is. A művészet is ezzel az eszközzel él – gondoljunk csak a színházra, a szobrászatra, festészetre!
A festészet legnagyobb bravúrja a reneszánsz idejében az volt, amikor a síkban a tér illúzióját tudta kelteni. A legelső nézők döbbenten simogatták a sík vásznakat, mert nem akartak hinni a szemüknek. A reneszánsz nagy korszaka visszaadta az ember önbizalmát: úgy tűnt, az emberi teljesítőképesség és zsenialitás határtalan.
Igen ám, de minden nagy felfedezés újabb izgalmas problémákat hoz felszínre. Ha a teret már legyőztük, akkor jöhet az Idő, azaz a Mozgás ábrázolása ! Nagy kihívás! A 19. század végéig kellett várni.
Érdekes, hogy egy hétköznapi, banális fogadás indította el a film történetét. Két gentleman fogadott, 25000 dollárban. Azon vitatkoztak, hogy a versenyló teljes vágtában felemeli-e mind a négy lábát egyszerre.
Edward Muybridge-t kérték fel a felvételek elkészítésére. Sok sikertelen próbálkozás után végül is sikerült elkészíteni a képeket. Tizenkét kamerát kötött egymás mellé és az elvágtató ló léptette működésbe az önműködő kioldószerkezetet. 1880-ban San Fransiscoban egy művészklubban vetítették le a vágtató lóról készült felvételsorozatot, méghozzá úgy, hogy a képeket gyors egymásutánban váltották. A nézők el voltak ragadtatva! „ Éppen csak a patkódobogást nem hallottuk!” (Majdnem elfelejtettem: annak a félnek volt igaza, aki azt állította, hogy van olyan pillanata a vágtató lónak, amikor mind a négy lába a levegőben van.)
Később Edison is kísérletezik a filmmel. Ő nevezi el a kamerával készített képsorozatot „Movie”-nak. A Kinetoskop, az egyszemélyes filmnézőke megjelent a mutatványos bódékban, de ez még nem nevezhető vetítésnek.
Az igazi sokkot a Grand Caféban vetített mozdony illúziója mérte a közönségre, amikor a nézők egymást letaposva visítozva menekültek a filmbeli mozdony elől! (Később a publikum kedvencévé vált ez a jelenet.) Ez volt az első vetítés. Mindez 1895 decemberében történt, amikor a Lumiere fivérek, August és Louis Jean szabadalmaztatott találmányukat, a kinematográfot bemutatták.
33 frank volt a bevételük az első vetítés napján, és ebből 30 frank volt a terembérlet!
Hát innen indult…3 frank nyereséggel…De mielőtt megsajnáljuk őket, sietek leírni, hogy egy hónap sem telt bele és már tiszta bevételük elérte a 2500 frankot. Két év múlva Párizsban megnyitották az első mozgóképszínházakat és megjelent a hetedik művészeti ág, a Film, és egy óriási új Üzlet a kultúra piacán. A Movie – Heltai Jenő óta mi magyarok csak mozinak nevezzük – elindult hát meghódítani a világot. Mindenható médiummá vált. Nemcsak szórakozást nyújt, hanem ismeretterjesztést is, haditudósítást, szenzációs eseményeket örökít meg.
Szép lassan elindulnak a hollyvoodi építkezések… Kalifornia napsütése nagyon fontos , hiszen ekkor még a felvételekhez sok napfényre volt szükség. Majd megjelennek a sztárok, a burleszk hősei, Chaplin, Harold Lloyd, Buster Keaton, Stan és Pan …
Magyarország frissen, gyorsan felfigyelt az új jelenségre. Már egy évvel Lumiere-ék bemutatkozása után készültek filmfelvételek a budavári felvonulásról, a városligeti Munkácsy megnyitóról. A tizes években már 270 mozi működik a fővárosban.
Az első magyar tudatosan rendezett filmalkotás A táncz volt , amelyet 1901-ben mutattak be az Uránia Tudományos Színházban a kor kitűnő színészeivel és balerináival.
A magyar filmgyártás kialakulásának korai szakaszában felvirágzik egy hibrid műfaj: a kinemaszkeccs, melyben a vetítést szakították félbe, s a film szereplői eleven valóságukban léptek a közönség elé. A film és színház kombinációjából született műfaj Molnár Ferencet is megihlette. A műfaj legjelesebb művelőjét, Karinthy Frigyest tréfásan "magyar Szkeccspir"-nek nevezték.
A tizes években hallunk először Korda Sándorról, Kertész Mihályról, akiket még hazai körülmények között ragad el a film.
A huszas évek végén nagy előrelépés a hangosfilm felfedezése volt. A nagyközönség boldog volt, de voltak, akik belebetegedtek. Chaplinre vagy a mi Balázs Bélánkra gondolok. Úgy érezték, a hang ellopta a film költészetét, hiszen eddig a színésznek minden porcikájával mesélnie kellett .A szavak szerintük a legfontosabb színészi, művészi feladattól fosztják meg a színészt.
Itt tartunk hát most a hangosfilm szenzációjánál. Nem volt egyszerű elfogadni megérteni a film jelentőségét, művészetté válását. A cikkekből is kiderül, hogy mennyire felkavarta a film megjelenése a kulturális állóvizet. A cikkek közt rálelünk a becsmérlőkre, istenítőkre, kétkedőkre, hívőkre. Kellemes böngészést kívánok!
Szabó Ágnes
