Beszélgetés Lázár Miklóssal, a Hegyalja uj képviselőjével

Tokaj, január 26.
Szerdán folyt le az országos érdeklődéssel kisért időközi választás a tokaj-mádi kerületben, amely mindazokat igazolta, akik biztosra vették Lázár Miklós fölényes győzelmét. Lázár Miklós még ma is a Hegyalján tartózkodik, sorra járja választókerületének tizenegy községét, hogy megköszönje a választók hűségét, kitartását és bizalmát.

Lázár Miklóst utján ujjongó lelkesedés kiséri. Mondokon és Mádon diadalkapukkal és lovasbandériummal, Szerecsenen, Tokajban, Tarcalon, Erdőbényén, Mezőzomborban, Ondon, Réthán, Golopon és Tállyán koszorukkal, virágfüzérekkel, nemzetiszinü szalagos csokrok özönével, himzett szalagokkal halmozták el. A népszerű képviselő ünneplésében résztvettek azok is, akik a választáson az ellenpártra szavaztak. A Hegyalja zimankos telébe tavaszt varázsolt a nép örömteljes lelkesedése és ragaszkodása megváltozott képviselője iránt, aki három nehéz, kemény küzdelem után jutott a kerület mandátumához. Lázárt mindenhol pártjának vezetőemberei fogadták, beláthatatlan tömegek élén. A képviselő mellett kijutott az őszinte és meleg ovációkból dr. miskolci Kovács Gábor orvosnak, a Lázár-párt fáradhatatlan, önzetlen, az egész környéken köztiszteletnek örvendő vezérkari főnökének, aki régi, meghitt barátjának harmadik, most győzelmes választási küzdelmében vállalt vezető szerepet.

Az elmult négy napon tizenegy népgyülésen beszélt Lázár Miklós, mindenhol szabad ég alatt és minden községben sorra járta választóit, hogy egyenként is kezet szoritson velük. A fölszabadult és örömtől mámoros Hegyalja községről-községre való látogatása szinte fáradságosabb, mint az izgalmas téli választás volt. Lázár brouchitikus, lázas megbetegedése szombaton már ugy elhatalmasodott rajta, hogy szerencsi befejező nagygyülése után az orvos teljes pihenést és nyugalmat rendelt számára.

Munkatársunk Szerencsen beszélt Lázár Miklós képviselővel és megkérdezte tőle, milyen érzés tölti el most, hogy a nyolcéves küzdelem eredményét: a hegyaljai mandátumot elnyerte. Lázár, akit szemmelláthatólag megviselt a négyhetes választási kampány, elgondolkozva, rekedten feleli:
- Boldog és büszke vagyok! Szívem csurdultig teli van a Hegyalja iránt hálával és szeretettel. A választás éjszakáján a vidék apraja-nagyja virrasztott. Ezer meg ezer ember sírva ölelgetett, amerre csak jártam. Még ma sem tértem magamhoz az elérzékenyülésnek és ragaszkodásnak ebben a virágos ciklonjában.

- A fővárosban aligha értik meg a könnyeket, akiktől elborult itt mindnyájunk tekintete.

- Nyolc év óta dolgozom a Hegyaljáért, jó egyharmadrésze a vidék lakosságának ügyes-bajos dolgával, panaszával megfordult nálam Budapesten, ugyszólván minden választómat nevén ismerem, a nép is ismer, szeret és megért engem és igy a megyében egyáltalában nem volt meglepetés a győzelmem.

- Különösen, amikor a Hegyalján köztudomásuvá lett, egy egyetlen illetékes tényező sem gondol erőszakos választásra és Széll József főispán erélyes kézzel érvényt is szerzett a kormány akaratának. Öt-hat községben, igy Monokon, Mádon, Ondon, Tállyán, Erdőbényén, Mezőzomborban főjegyzők, illetve adóügyi jegyzők még a megszokott határon tul is befolyásolni igyekeztek a választás eredményét, de ezek teljesen elszigetelt, felelőtlen terrorakciók maradtak.
Fejér főszolgabiró, Radácsy, vitéz Füzesséry és Wicland szolgabiró urak példátadó pártatlanságot tanusitottak. Igy aztán a választás, talán az egy Monokot kivéve, ahol választóimat csak a késő esti órákban szavaztathattuk le, addig a csikorgó hideg dacára egy jeges, havas udvarra terelték őket, ahol azonban kékrefagyva, kettős rendekben, mint a katonák kitartottak, semmi följegyzésre érdemes incidens nem zavarta a választást.

-  Hagytak nyomokat a képviselő ur lelkében a választás izgalmai?

- Semmit. Még két bukásom után sem, hát még ilyen fényes diadal után. Se gyülöletet, se haragot, még neheztelést sem érzek, senki emberfia iránt. Nem is természetem. Különben is a választások után az a rendje a dolgoknak, hogy a választás lázát, izgalmát ugy elfelejtik az emberek, mint egy bajnoki meccset. Nézzen körül a Hegyalján, mintha lidércnyomás alól szabadultak volna föl a lelkek! Itt, ahol a legnyomasztóbbak a gondok és legkeserűbb a szerénység, csillognak a szemek és ritka vendég, mosoly ül az ajkakon.

-  Mit szól a képviselő ur, most már a választás után a rágalmazóitól indított attakhoz?

- A professzionista rágalmazókkal és fölbujtóikkal végezzen az a fórum, amely erre egyedül hivatott: a biróság.

-  Mik a képviselő ur legközelebbi tervei?

-  A sok, szabadban mondott szónoklástól kinzó hangszálgyulladást és lázas tüdőhurutot kaptam, amikből mielőbb jó volna kigyógyulni. Nincs más kivánságom, a jó Isten minden egyebet teljesített!

-  Azután?

-  Dolgozni, dolgozni, dolgozni az országért és a népért, amig a mécsesünk ki nem alszik.

Sz-y E-e.