A reklámszöveg: új műfaj

A Nyugat-Barátok Körében nov. 4-én kiváló vitaest volt, amely emlékezetes marad, mert megállapította, hogy milyen viszonyban vannak s lehetnek az írók a reklámírással szemben.

Az írók azért nem hajlandók reklám írására, mert nem vállalhatják, hogy egy bizonyos cég portékáját dícsérjék. Akik örök igazságok hirdetésére érzik magukat küldötteknek, azok nem állhatnak be szappan- és cipőpasztakikiáltóknak, akármilyen pénzt is fizetnének nekik. Hauptmann Gerhart levelét a Nyugat is közölte; egy sajtgyárhoz levelet írt, amelyben a cég sajtját kíválóan jóillatúnak minősítette. Ez a levél kíválóan rosszillatúnak tünt fel minden író előtt, mert senki sem hitte el, hogy ideális elragadtatás következtében dicsőitette a német irodalomnak ma legnagyobb reprezentása azt a sajtot.

Ennek egy éve. Most kérdés: Hauptmann Gerhart ez alatt az év alatt s ennek a levélnek következtében kisebb költő lett-e, mint amilyen volt.

Kodolányi János azt felelte rá:

- Nem lett kisebb költő, hanem kisebb ember.

Egy írónak, egy költőnek a költői neve erősen összefüggésben van emberi megbecsülésével. Nincs tehát a költőknek szükségük arra, hogy szabadalmat nyerjenek emberi nívójuk leszállítására. Hogy megnyerjék azt a licencet, hogy nem fogjuk rossz néven venni, ha sajtdícsérettel pénzt keresel.


Ellenben valaki felvetette, hogy az utcákon most egy nagy plakát van s azon egy klapancia, amit azonban mindenki ismer. A plakáton ökölnyi könnycseppeket sír egy tehén, meg egy sertés. Ellenben vígan ficánkol egy ponty. S alá van írva:

Maga marha mért oly bús?
Olcsóbb a hal mint a hús.

- Vajjon ki csinálta ezt a reklámot? - kérdezték.

Erre úgy tetszik megoldódott a probléma.

Azt a két soros rigmust, ha költő csinálta, az nem vállalt vele metafizikai közösséget. Ő csak formát adott egy üzleti érdeknek. S ez a forma elég szerencsés ahhoz, hogy sikere lett a maga módján. Mindenki ismeri, mindenki megtanulta s mindenki megkérdi, hogy ugyan ki csinálta?... Karinthy?

Nem tudom ki csinálta, de hogy Karinthyra fogják, ez azt mutatja, hogy a legnagyobb formai értéket tulajdonítják neki. Mivel Karinthyról mindenki tudja, hogy fiatalon néhány pompás reklámszöveget csinált, tehát ahol jó reklám van, ott azt mondják az emberek, hogy: - Ej, ez a Karinthy...

Egy ilyen szöveg nem kompromittálja a szerzőt, mert műfajbeli értéke van.

Íme: meg kell találni a reklámszöveg műfaját s akkor ezen belől ugyanúgy írhatnak reklámot írók, ahogy a legnagyobb festő is nyugodtan csinálhat plakátképet, ami nem versenytársa a művészetnek, hanem egy ága. Mint olyan, kiállítási érték is lehet.

Valamint a sikerült reklámszöveg az író övrjében is helyet foglalhat.