Horthy István és Prónay Pál Frontharcos Szövetség-nek alakuló gyülését a belügyminiszter is betiltotta

Vasárnap ujabb fordulatot vett a frontharcosok szervezése körül folyó vita, amelynek főszereplői egyrészről Horthy István lovassági tábornok és Prónay Pál, másrészről Borbély-Maczky Emil képviselő, a MOVE országos elnöke.

A vitába most Scitovszky belügyminiszter is beleszól, akihez Prónay Pál vasárnap megföllebbezte a Frontharcos Egyesület alakuló közgyülésének a rendőrség által történt betiltását. A föllebbezés azzal érvel, hogy „sulyos rendzavarás” – amelyre a rendőrség betiltó végzése hivatkozik – nem is fordulhat elő, erre garancia Horthy István ny. lovassági tábornok presztizse és elnöklése és hogy az alakuló közgyülésre meghivottak a magyar államot föntartó elemek legjavából valók. A föllebbezés ezután igy folytatja:
Jóváhagyott alapszabályokkal és teljes nyiltsággal óhajtunk müködni, nem ugy, mint a már müködő „MOVE Országos Frontharcosszövetség”, amelynek, értesülésünk szerint, alapszabályai nincsenek és amely egy annakidején politikát folytató forradalmi egyesület egyik alosztálya csupán, tehát nem lehet „országos szövetség”. Horthy István őnagyméltósága elnöklete alatt számíthatunk azoknak a magasrangu katonatiszteknek támogatására, akik annakidején a világháboruban sokszázezer frontharcos vezérei voltak és vezetői lesznek most az újonnan alakulandó egyesület békés polgári munkálkodásának.

Scitovszky belügyminiszter Prónayék föllebbezését vasárnap kapta kézhez és délutánra mér meg is volt a döntés: a belügyminiszter betiltotta a frontharcosok alakuló ülését.

A végzés, amelyet a minisztérium azonnal megküldött a főkapitányságnak, így hangzik:
„Prónay Pál és három társa, budapesti lakosok az államrendőrség budapesti főkapitányától engedélyt kértek a régi képviselőházban I. évi március 16-án délután 6 órakor tartandó „frontharcos” alakulógyülés megtartására. Az államrendőrség budapesti főkapitánya március 13-án a bejelentést tudomásul nem vette, ezen gyülés megtartását megtiltotta. E véghatározat élén Prónay Pál és három társa föllebbezéssel élt, amelynek alapján azt fölülbirálás alá vettem.

Véghatározat.
A főkapitány véghatározatát a föllebbezés elutasítása mellett jóváhagyom.

Budakalász Egyesületek, valamint különböző pártállásuak és világnézetüek legkülönbözőbb kisérleteket és próbálkozásokat tesznek arra, hogy a világháboruban résztvett ugynevezett frontharcosokat részben már fönnálló egyesületekbe beszervezzék, részben, hogy számukra uj és önálló szervezeteket létesítsenek. Annyi magasabb szempontból tekinteti közérdek, illetőleg állambiztonsági érdek fűződik a kérdés helyes megoldásához, amelyek nagy körültekintést és a megoldás keretébe tartozó kérdések fölvetését, illetőleg annyi óvatosságot követelnek meg, hogy az illetékes tényezők szükségesnek látták komoly megfontolás tárgyává tenni ennek a kérdésnek esetleg törvényhozási uton való rendezését azon az alapon, hogy a frontharcosokat – a hazai társadalomnak minden rétegét átfogó ezt az értékes elemét, amelyet a nemzeti egység gondolata kell hogy áthasson – egy egyesületbe tömörítsék.

Ezekre való tekintettel és figyelemmel a megföllebbezett határozat indokaira, a megföllebbezett főkapitányi határozatot jóvá kellett hagynom, amiről a főkapitány urat március hó 16-án kelt 2740. sz. a jelentése, az iratok csatolása mellett a további szabályszerű eljárás végett értesítem.

Budapest, 1930. március 16."

Issekutz, h. államtitkár