Rövidek

Indiában vad izgatás kezdődött az angol uralom erőszakos megdöntésére
London, május 4.
Az Indiából érkező hirek egyre nyugtalanítóbbak. Az angol sajtót vasárnap különösen egy Simlából érkező távirati jelentés tartotta izgalomban, amely szerint az indiai angol lakosság körében sorozást rendeltek el és ujabban ismét nagyon sok angolt soroztak be a segítőcsapatokba. Az északnyugatindiai határról érkező jelentések szerint a kongresszusi pártok és a kommunisták részéről vad izgatás folyik az angol uralom erőszakos megdöntésére.

Buanir és Kuram városok közelében – a jelentések szerint – fölfegyverzett bandák táboroznak. Peshavarban az angolellenes propaganda ujból erőre kapott.

Én nagybirtokos vagyok és mint a kalocsai főkáptalan nagyprépostja kijelentem, hogy a birtokelosztás továbbra is nem maradhat igy! – mondotta Vass József vasárnap Dréhr államtitkár veszprémi beszámolóján
A miniszter bejelentette, hogy egy év mulva általános képviselőválasztás lesz.
„Annak megállapítása, hogy nekünk igen nagy bajaink vannak és sulyos a helyzetünk, semmiféle különös őszinteséget nem kiván, - ha valaki az ellenkezőjét akarná mondani, mindenki a szemébe nevetne.”

Tul volnánk a párisi megegyezés vitáján, most arról beszélnénk végre, hogy mi lesz ezután?

Rendben van, legyen vége a meddő rekriminációnak, felejtsük el a mult és a közelmult büneit, tévedéseit, baklövéseit, nyeljük le a békát, de a közvélemény tudni szeretné: mi történik holnap és holnapután? Hol az uj rendszeres gazdasági haditerv, amellyel a megingatott és felbomlott frontot csatarendbe állíthatjuk, hol az uj gazdasági program, amely a munkakedvet és a hitet visszaadja, hol a megváltozott pénzügyi, gazdasági és külpolitikai irányzattal, az elmult évek hibáival számoló uj gazdasági szellem, amely kiszárítja, hogy felszánthassa a protekcionizmus, a bürokrácia, a pártcimboraság, a közvagyon prédálásának vadvizeit és mocsarait? Hol kezdik lebontani az államszocializmus tiz éven át kiépített várnégyszögét, hol temetik be a közüzemi politika farkasvermeit, hol az a hatalom, amely hozzáfog a kereskedelmi szerződések és vámok reviziójához? Amig ezekre a sorsdöntő, nemzetmentő kérdésekre választ nem kapunk, addig a lenyelt békák szomoruan kuruttyolnak a polgárság gyomrában.

Gömbös a bürokráciáról és a közéleti tisztaságról

A honvédelmi miniszter vasárnap az „Ujság”-ban nagyérdekü nyilatkozatban mondott lesujtó ítéletet az öncélu bürokráciáról és félreértés nem tűrő határozottsággal szállt sikra a közélet megtisztítása mellett. „A bürokrácia akkor válik nyüggé, terhessé” – mondotta -, amikor öncéluvá lesz.” Majd később így folytatja: „Gyarló emberek vagyunk és minden rendszer, amely el van vonatkoztatva a nyilvánosság elől, könnyen esik, a legteljesebb jóhiszemüség mellett is abba a hibába, hogy magát öncéluvá teszi.” Gömbös miniszter az ország közfelfogásának adott kifejezést: így érzünk mindannyian, de fájdalom, senki sem könnyít, senki sem segít rajtunk! Ennek az általános, titkos és községenkénti tehetetlenségnek érzete üli meg az egész magyar társadalmat. Kár, hogy olyan kitünő belgyógyász, mint a honvédelmi miniszter, egyuttal nem operál is.

A titkosan szavazó választókerületek számát 46-ról 78-ra, legföljebb 100-ra hajlandó a kormány fölemelni
Az első terv szerint kiterjesztik a titkosságot a 20.000 lélekszámu városokra, valamint az ipari gócpontokra, a második terv megadja a titkosságot a 15.000 lakosu városoknak is. – A választókerületek számát 245-ról 220-ra csökkentik.

Junius 4-én gyülést tartanak Párisba – Trianon ellen
Páris, május 25.
A trianoni szerződés aláírásának tizedik évfordulóján a Reviziós Liga a párisi Salle Wagramban nyilvános gyülést rendez junius 4-én. A szónokok, akik közt a népek közeledésének és a nemzetközi együttműködés gondolatának több vezéregyénisége szerepel, rá fognak mutatni a trianoni béke tarthatatlanságára és arra, hogy ezt az elhibázott szerződést európai érdek revizió alá venni.