II. Károly Románia uj királya

A király beszél:

- Az a megható fogadtatás, amelyben önök engem részesítettek, nagyon boldoggá tesz. Mélyen meghat, hogy az önök hangjából kiérezhetem mindazoknak az érzéseit, akik önöket ideküldték és ujból megállapíthatom, hogy milyen benső kötelékek füztek népemhez és fognak is mindig füzni.
Az az eskü, amelyet a nemzet képviselői előtt ma letettem, tuljut ennek a történelmi teremnek falain és az az eskü köztem, a király és népem között szent kötelezettséggé lesz. Száműzetésemet, amely több mint négy évig távoltartott attól a néptől, amelynek körében születtem és nevelkedtem, olyan emberek okozták, akik ezzel a tettükkel fájdalommal töltötték el az önök nagy királyának az én jó atyámnak a lelkét és akik arra törekedtek, hogy megszakítsák a kötelékeket köztem és a román nép között.

A mai nagyszerü manifesztáció nyilvánvalóan bizonyítja, hogy ezek a kisérletek nem érték el céljukat. Ma szívemet föl akarom emelni népemhez és nincs bennem a bosszunak legkisebb érzése sem azokkal szemben, akik meggondolatlan akciójukkal kisérletet tettek, hogy összetörjék azokat az elválaszthatatlan kapcsokat, amelyek köztem és mindazok közt fönnállanak, akik ugy éreznek, mint valódi románok. Az evangélium szavai értelmében nem kivánom a bünösök halálát, hanem azt kívánom, hogy térjenek vissza az igaz utra, amelyet sohasem kellett volna elhagyniok.

Nem azért jöttem, hogy bosszut álljak akárkin is lelkem egész melegével és minden érzésével akarom egy táborba összefogni mindazokat, akikben megvan az akarat és a tehetség, hogy a haza fölvirágzásában együttmüködjenek. I. Károlynak és Ferdinándnak árnyai kisértek ma ide közétek és szeretett atyámnak a lelke bizonyára örömmel telik el, amikor látja, hogy utolsó akarata és legizzóbb kivánsága ma teljesedésbe ment. Példájukat, amelyeket országuk határtalan szeretetével és az ország érdekeinek teljes megvédésével számomra adtak, követni fogom. Az önök körében nevelkedtem, az én szellemi táplálékom ugyanaz volt, ami az önök lelkét táplálta.

Az önök fájdalmai az én fájdalmaim, a fajom ideálja az én ideálom.

Amikor itt együtt látom magam előtt az egész egyesült Romániának képviselőit, a Dnyesztertől a Tiszáig, Hotintól a tengerig, Bojántól Dornavatráig, Szatmártól Sacelugig és Turnu Severintől Dorohóig, lehetetlen, hogy ne kimondhatatlan kegyelettel gondoljak az ország nyolcszázezer halottjára és azokra az erdélyi, bukovinai és besszarábiai katonákra, akik vérük hullásával pecsételték meg mindörökre a nemzet egyesülését a mai természetes határai között. Erre a megszentelt örökségre ugy kell tekinteni, mint a legszentebb kincsre. A hozott áldozatok csak megerősítenek engem abban az elhatározásomban, hogy ingadozás nélkül és nagyobb elszántsággal, mint bármikor máskor tettem volna, igyekezzem megtartani az eskümet, hogy sértetlenül megőrzöm a nemzeti terület integritását.

Hogy ezt az ígéretemet megvalósíthassam, szükségem van a nemzet minden élő erejének hátsó gondolatok nélküli együttmüködésére. Ha nem egyesülünk mindnyájan, nem tudunk kellően megállani azok előtt, akik irigyelnek bennünket, mert megbonthatatlan erő vagyunk, amely a legujabb követelmények szerint organizált hadseregre támaszkodhat. Csak igy egyesülten lehetünk olyan erő, hogy teljes gondoskodásomat annak szentelhessem majd, hogy az országot véglegesen a béke és szorgalmas munka utjára vezessem.

Meg vagyok győződve, hogy mindenki politikai fölfogás, vallás és származás különbsége nélkül egy táborban fog egyesülni a trón körül, hogy mindnyájan együtt dolgozzunk országunk helyes berendezésén azokon az alapokon, amelyek az ország fejlődését lehetővé teszik és amelyek biztosítják neki azt a helyet, amelyet hivatva van elfoglalni a civilizált népek körében. Együtt kell dolgoznunk mindazokkal, akikkel össze vagyunk kötve és a barátság érzésével kell igyekeznünk minden néppel, de különösen szomszédinkkal egyetértésben, hogy megszüntessük azokat a bajokat, amelyeket a nagy világháboru okozott.

Nagy örömet érzek afölött, hogy végre viszontláthattam szeretett fiamat és most én nevelhetem őt tovább minden szeretetemmel a haza végtelen szeretetében. Románok, akik az ország négy tája felől jöttetek ide, egyesüljetek gondolataitokban és érzéseitekben. És most kezdődjék a munka!

Beszéde végén a király köszönetet mondott öccsének, Miklós hercegnek, valamint Saraceanu és Mirca Cristan régensnek az interregum alatt kifejtett müködésükért.

Károly király egész beszédét közvetlen hangon mondta el, amelyről lassanként lefoszlott az elfogadottság és meghatottság és utána a nemzetgyülés negyedóráig tartó üdvrivalgással ünnepelte a királyt. A királyválasztó nemzetgyülés Pop-Csicsó elnök zárószavaival, Károly király lelkes éltetése közben délután ½ 5 órakor ért véget.