A húsvéti serleg döntőjében a Ferencváros 2:0-ra verte az Újpestet

A zöld-fehéreket szerencsés sorsolás juttatta a döntőbe. – Tanzer (11-esből) és Takács II. rúgták a gólokat. - Az Újpest vasárnap 3:0 -ra győzte le a III. kerületet, amellyel szemben a Hungáriának hétfőn 3:3 arányú eldöntetlennel kellett megelégednie

A húsvéti serlegmérkőzések - amint A Reggel előre megjósolta -, kudarccal járlak. A Ferencváros és a Hungária vasárnapi bajnoki mérkőzése húszezer főnyi közönséget vonzott, de már a másnapi serlegjátékokra mindössze hatezren voltak kíváncsiak.

A magyar futballközönségnek sokkal kényesebb ízlése van, semmint hogy ilyen szegényes húsvéti programmal ki lehetne elégíteni. A serlegért egyébként az I. liga négy vezető csapata vette föl a küzdelmet. A formák egyik napról a másikra változtak: Vasárnap az Újpestnek (a III. kerület ellen 3:0) és a Hungáriának (a Ferencváros ellen 3:3) volt jó napja, hétfőn a III. kerületnek (a Hungária ellen 3:3) és a Ferencvárosnak (az Újpest ellen 2:0) volt jó napja.

A serleget megérdemelten nyerte a hétfőre följavult Ferencváros, bár a döntőből - eldöntetlen mérkőzés után - csak szerencsés sorsolással szorította ki a Hungáriát, amely hétfőn föltűnően gyöngébb játékot produkált, mint vasárnap. A bajnoki derbybe, úgy látszik, mindent beleadott, az Újpest viszont hiába „takarékoskodott” vasárnap, a hétfői döntőre már nem futotta a; erejéből és így meg kellett elégednie a serlegmérkőzések második helyével.

Ferencváros - Újpest 2:0 (2:0)


Hungária-út. - 7000 néző. – Bíró: Klug
A Húsvéti Serleg kegyeltje a Ferencváros volt. Nem azért, mert a serleget megnyerte, hiszen azt becsületes küzdelemben verekedte ki, a szerencse a vasárnap esti sorsolásnál pártolt melléje, amikor a sors döntötte el, hogy az első napon győztes Újpestnek az eldöntetlenül játszott Ferencváros és Hungária közül a Ferencváros lesz az ellenfele.

A serlegdöntőre tehát adva volt egy újabb Ferencváros - Újpest derby és hogy mégis olyan gyérszámú közönség jelent meg az MTK-pályán. A Reggel-nek múlt héten kifejlett álláspontját igazolja: a publikum már torkig van a félig-meddig komolytalan serlegmérkőzésekkel és sportszerűbb attrakciók után áhítozik.

A Ferencváros húsvéthétfői győzelme egyébként annál váratlanabb volt, mert vasárnap nehezebb küzdelme volt a Hungária ellen (komoly bajnoki csatája!), mint a III. kerület ellen „handgaloppban” győző Újpestnek. Nem tagadható, hogy némi szerencséje is volt, amennyiben már az első negyedórában tizenegyesből és egy ofszájd ízű góllal szerezte meg a győzelmet, ami az Újpestet alaposan letörte.

A hátralevő 75 percben még bőven lett volna idejük a lila-fehéreknek az eredmény korrigálására. Hogy ez nem sikerült, sőt, hogy kapott gól nélkül úszta meg a Ferencváros a mérkőzést, egyrészt az Auert nélkülöző újpesti csatársor meglepő gólképtelensége, másrészt a ferencvárosiak pompás védekező taktikája mellett bizonyít.

A győzelemben a főérdem Turait illeti meg, aki a centerhalf posztján szenzációs játékot mutatott be és ezen a poszton alighanem a válogatott csapatban is viszont fogjuk látni. Tüneményes munkabírása már eddig is bámulatot keltett, de amit hétfőn produkált, azt mindenki, pártkülönbség nélkül megcsodálta.

Mindenütt ott volt a labda útjában, az egész halfsor munkáját szinte egyedül végezte, a másik percben pedig már a hátvédsorban tűnt föl, hogy éppen a legjobbkor szerelje le az Újpestnek időnként elég veszedelmes támadásait. Bukovival, aki vasárnap megsérült, aligha érték volna el ezt a hízelgő eredményt a zöld-fehérek.

Turain kívül a védelem volt a Ferencváros másik erőssége. A fiatal Háda személyében igen jó vásárt csinált a Franzstadt, mert a tehetséges kapuvéd minden jó kvalitásával rendelkezik, de a Takács I. - Papp hátvédpár is majdnem hibátlanul látta el a föladatát, annyival inkább, mert félelmetes „belemenésekkel” hamarosan respektust is tudtak maguknak szerezni.


A csatársorban ismét Táncos-Takács II. remek akciói jelentettek veszélyt, de csak az első félidőben bírták az iramot. Toldi egyénileg szép dolgokat csinált, a centercsatár szerepébe azonban nem tudott belemelegedni, mert a mezőnyben egyetlen labdát sem kaptak tőle. Szedlacsek a mezőnyben kitűnően mozgott, de a kapu előtt nem tud már érvényesülni. Kohut az egész meccs alatt passzív szerepet játszott, mert mind Obitz, mind Toldi egészen megfeledkezett róla.

Az Újpestiek a szerdai prágai mérkőzés terhelte túl és handicapelte meg. A csapat ugyanis az első félidőben sehol sem volt, de amikor szünet után döntő fölénybe került (kornerarány 9:1 Újpest javára!) akkor sem tudott igazán lábra kapni és formás akciót végrehajtani. Csupa kapkodás volt a csatársor játéka, amelybe Mátéffy sehogyan sem tudott beleilleszkedni. P. Szabónak is rossz napja volt, de Spitz, Stofián és Stöck is csak részletekben végzett jó munkát.

A halfsorban Wilheim imponált munkabírásával, Borsányi is jobb volt a szokottnál, míg Kvasz csak szerelni tudott, az irányítással azonban adós maradt. Fogl III.-at látszólag lesújtotta a mérkőzés elején megítélt tizenegyes, úgy hogy Kővágó sokkal megbízhatóbbnak bizonyult. Achtnak kevés és könnyű munkája volt, a két gólt nem védhette.

A nap ellen játszó Ferencváros bizonytalanul kezd úgy, hogy váratlanul Mátéffy jut lövéshez, de magasan, az ellenkező sarokba irányított labdáját Háda szép stílusban menti. A Stófián-Turai-párbaj Stófián rövid ideig tartó harcképtelenségével végződik. Spitz szép akcióból fölé ló, míg Turai 25 méteres bombáját Acht fogja.

Az újpesti közönséget a Ferencvárosnak két, látszólag lesből indult támadása hozza izgalomba és fokozódik a zajongás, amikor a bíró a 10. percben Tänzert a könyökével föltartó Fogl III. miatt tizenegyest ítél, amelyet Tänzer a jobb sarokba helyez (1:0).

Erőtlen Újpest-támadások után (Stófián fejesét Háda védi), a Tänzer által remekül szöktetett Takács II. két lépésről az üresen hagyott újpesti kapuba emeli a labdát (2:0).

Az Újpesti-publikum ofszájdot reklamál, mert nem vette észre, hogy Takács II. mögött Kővágó is ott van, csakhogy, miután Fogl III.-mal véletlenül összeütközött, a földre került. A második gól után a tempó fokozódik, az összecsapások egyre hevesebbek, de az első formás újpesti támadás csak a 25. percben indul. P. Szabó labdáját Stofián előírásosan fejeli, de Háda ment.

Stófián két szép akciója után Takács II. a 42. percben pompásan szökteti Tänzert, az újpestieket kiengesztelni akaró bíró azonban, óriási elképedésre, ofszájdot ítél. Kohut a 43. percben kapja az első labdát, de alaposan célt téveszt, míg Háda Stöck veszélyes centerét kapujából kirohanva teszi ártalmatlanná.

Újpest szünet után vehemens tempóval kezd és Stófián már a 3. percben menthetetlen gól – lőne, mert az üresen hagyott kapu előtt áll, de Lyka óriási szerencsével korner árán ment. Papp brutálisan „lekaszálja” Stófiánt, de Klug meg sem inti. Újpest szabadrúgását Turai teszi kornerre.

Obitz a dresszébe kapaszkodva, tartóztatja föl Stöcköt, de a bíró sípja ismét néma marad. Szedlacsek elől rávetéssel szedi el Acht a labdát, míg a 22. percben P. Szabó juttatja kedvező gólhelyzetbe Stófiánt, aki azonban két lépésről Hádához csúsztatja a labdát.

Borsányi és Turai alaposan összefejelnek, de a finisben egyik sem hagyja el a helyét. A Spitzre kíméletlenül rátámadó Lyka alaposan elterül a földön, de ő is „játékban marad”.

Az utolsó negyedórában a Ferencváros teljesen visszavonul, úgy hogy Szedlacsek és Takács II. is a halfsornak segít, de hiába veszélyeztet az Újpest öt kornerrel is. Hádának csak Ströck két centerével van nehéz munkája.