Borzalmas dráma az őrültek szinielőadásán

Kétszer havonkint tartanak szinielőadást az őrültek számára a pétervári állami tébolydában. A szereplők kivételnélkül az őrültekből kerülnek ki. A szellemi szórakozás jót tesz a betegek idegeinek, de azért sulyos betegeket mégsem eresztenek az előadásra.

A legutóbbi előadást különös eset zavarta meg. A közönség közt (mely az őrültekből kerül ki) volt Szabatjev nyugalmazott erdőfelügyelő is.

Ez egyszerre észrevétlenül fölkel, odasompolyog dr. Reformatszky intézeti igazgató orvoshoz, a ki nagy figyelemmel hallgatta az előadást s egy sulyos tárgygyal kétszer fejbevágta.

*Nesze, azért a miért egészséges embereket tartasz a tébolydában.* Az orvos eszméletlenül esett össze, egészen elborította a vér.

Borzalmas jelenet következett erre. Az őrültek sivalkodtak, tomboltak, káromkodtak s az összes személyzetet igénybe kellett venni, hogy a módfelett fölizgatott betegeket visszavihessék termeikbe. Az előadásnak nyomban vége szakadt.

A merényletnek közvetlenül indoka az, hogy a merénylő a borjupecsenyéhez nem kapott uborkát s a heringhez nem adtak neki burgonyát, minek következtében az ő porcziója sokkal kisebb volt, mint a többié.

Reformatszkynak két nagyobb seb tátong a fején s mert agyrázkódást szenvedett, állapota életveszélyes.