Mussolini fiai pozdorjává zúzták a gyatra magyar csapatot

Olaszország – Magyarország 5:0 (1:0)

Üllői-úti pálya – 43.000 néző Biró: Pecco Bauwens dr (Németország)

A mérkőzésen megjelent Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István gróf miniszterelnök, Vass József dr., Scitovszky Béla dr., Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, Arlotta olasz követ, akik a díszpáholyban foglaltak helyet. A páholyokban a mágnásvilág igen sok reprezentánsa foglalt helyet s általában az egész pálya ünnepi díszbe öltözött, fényes keretet nyújtó.

Pompás futballidő is kedvez a játékosoknak: elsőnek az olasz csapat jön ki s felzúg az udvarias taps majd a magyar tizenegy jelenik az aréna tomboló tapsvihara közepette.

Az olaszok feltartott kézzel üdvözlik a közönséget, majd mindkét csapat a díszpáholy elé megy, ahonnan Vass József dr. népjóléti miniszter először olasz-, majd magyarnyelvű üdvözlő beszédet mond, amit a megafon továbbít. A levegőben két repülőgép kering, a két csapatkapitány a pálya közepére megy választani. Nekünk kedvez a szerencse; széllel hátban állunk fel.

Magyarország:
Acht – Krónenberger, Fogl III. – Borsányi, Turai, Wilhelm II. - Markos, Takács, Opata, Hirzer. Ticska
Olaszország: Combi – Monsiglio, Caliparis – Colombari, Ferraris IV., Pitto – Costantino, Baloncieri, Meazza, Magnozzi, Orsi.

A kezdőrúgást Dréhr Imre dr. államtitkár, az MLSZ elnöke végzi. Rövid, tapogatódzó játék után szabadrúgáshoz jut az olimpiai dresszben játszó magyar csapat, de ezt Takács II. a kapu fölé lövi.

Az olasz csapat most ellentámadásba kezd, s főleg a balszárnya révén tetszetős támadásokat vezet. Érezhető, hogy a magyar fedezetsor erősen inog, s bár a védelem sem áll biztosan a lábán, még semmi veszélytől sem lehet tartani. Az azúrkékek jobbszárnya elől Acht boxolással ment, majd ezt követően Ticska beadását tisztázza Combi.

A magyar csapat egymásután három kornert rúg eredménytelenül, míg a 13-ik percben Hirzer beadásából Takács II. az oldalkapufának rúgta a labdát. Majd az olaszok jönnek lassanként föl s a 21-ik percben Borsányi feleslegesen gáncsolja Orsit A húszméteres szabadrúgást az utóbbi élesen lövi Acht kiejti a lapos labdát s a résen lévő Meazza közelről a hálóba helyezi (1:0)

A 26. percben Markos veszélyes beadását Combi szépen fogja, utána Turai szép lövése jut a kapu mellé. Két eredménytelen magyar kornert követően Hirzer fejese kerüli el az olasz kaput, de Turai és Takács labdája is a kapu mellé száll. Az olasz védelem fényes, a magyar támadósor még a széltől támogatva sem boldogul! Ismét korner az olaszok ellen, de sem ez, sem Hirzer két lövése nem hoz sikert.

A II. félidő 4-ik percében Krónenberger kézzel üti le a labdát a tizenhatoson belül, de a bíró nem lát szándékosságot. Orsi lövéséi Acht parírozza, majd röviddel később Baloncieri pompás helyzetben Achtnak rúgja a labdát. A 13-ik percben Ticska oly szerencsétlenül ütközik össze Colombarival, hogy a pályáról ki kell vinni és későbben a mentők hordágyon szállítják el. Opata megy ki a balszélre. A magyar csapat úgyszólván lézeng a pályán!

A 16-ik percben Orsi remekül elfut Krónenberger mellett és süvítő lövése az ellenkező oldallécről vágódik vissza a mezőnybe. Három perc múlva Wilhelm labdáját védi Combi. A 21. percben Orsi átadásából Meazza éles gólt rúg (2:0), majd három perc múlva Costantino beadásából szintén Meazza szerez gólt. (3:0.)

A közönség most sűrű rajokban hagyta el a pályát, nagy része pedig a magyar játékosokat szidja. Méltán! Most jönnek a további gólok: a 27-ik percben Magnozzi lövését engedi be Acht a hasa alatt, a 28-ik percben pedig Costantino éles bombája vágódik a léc alá. (5:0)!

Az olaszok tovább küzdenek, a magyar csapat minden ellenállást felad! A 34-ik percben Turai visszataszító módon vesz elégtételt az őt faultoló Monseglion, de a bíró nem látja az esetet. A hátralevő időben az olaszok tartják az eredményt, s megérdemelten vonulnak le győztesként a pályáról, mint az „Európa Kupa” első védői...

A küzdelem nem volt durva! Az olasz csapat helyenként klasszikus futballt játszott a magyar együttessel szemben, amely a második félidőben vergődni látszott. Azonfelül az olaszokban volt szív, lélek, izzó győzelmi vágy, a magyar csapatban mindezekből a tulajdonságokból úgyszólván semmi!

Az 5:0-ás győzelem teljesen megérdemelt, egészen reális s meg kell hajtanunk az elismerés zászlaját az olasz futballisták előtt, akikhez most már mi mehetünk el tanulni!...