Rövidek

Vasárnap este hét óra óta készenlétben áll az egész budapesti helyőrség, a rendőrség teljes készenléte ma reggel hat órakor kezdődött, a karhatalom legfőbb irányítása Sztranyavszky államtitkár kezében van
Szociáldemokrata képviselők irányítják személyesen a fölvonulást, a város 65 pontján álló nagyobberejü rendőri készültségek magasrangu rendőrtisztviselők parancsnoksága alatt állanak.

Nemcsak reméljük, de hisszük is, hogy semmi rendzavarás nem lesz - mondják a rendőrségen.

Nem lesz semmi baj, ha a rendőrség nem gördit a fölvonulás elé akadályokat - mondják a szociáldemokrata pártban.

Vidéken is mindenütt megtartja a munkásság a tilalmak dacára a tüntető fölvonulást.

Poincaré szerint a nemzeti kisebbségeknek nincs szükségük védelemre
Páris, augusztus 31.
Az Exoelsior vasárnapi számában Poincaré cikket írt a nemzeti kisebbségek védelme ellen
Poincaré szerint a Népszövetségnek nem volna szabad belenyulni ebbe a kérdésbe, mert ezzel csak gátolja a kisebbségek beolvadását. A kisebbségi védelem imperialista beavatkozásokra ad okol a nagy nemzeteknek a kisebb nemzetek dolgában. Hogy álláspontját teljesen megmagyarázza, fölveti a kérdést, mit szólna hozzá a világ, ha Franciaország beavatkoznék Svájc francia lakossága dolgába, vagy védelmére kelne a belgiumi vallon kisebbségnek.

Bizonyos az, hogy Poincaré gondolatmenetét az elszászi német kisebbség kérdése nyugtalanítja és befolyásolja.

A kormány hivatalos jelentése
A kormány bárcziházi Bárczy István aláírásával délután 1 órakor a következő hivatalos országos jelentést adta ki a gyászesetről:
Dr. Vass József, a miniszterelnök helyettesítésével megbízott magyar kir. népjóléti és munkaügyi miniszter, folyó évi szeptember hó 8-án, a kora hajnali órákban, Kinizsy-utca 10. szám alatti lakásán, szivszélhüdés következtében elhunyt. Az egész ország megdöbbenéssel értesült nagy államférfiának váratlanul bekövetkezett gyászos, elhunytáról és őszinte kegyelettel fogja megőrizni a hazáért tízéves miniszteri állásban oly önfeláldozással dolgozó hű fiának emlékét.

Vass József miniszter megrendítő halála

Reggel kilenckor hosszas dörömbölésre sem adott életjelt magáról, mire betörték hálószobája bezárt ajtaját s ott találták ágyában holtan. Az orvosok szerint reggel hat óra tájban szívszélhüdés ölte meg.

Percek alatt az egész országon végigszaladt a hir, a kormányzóhoz Dréhr államtitkár ment ki Gödöllőre jelentést tenni, Bethlen miniszterelnök után kurirt küldtek Genfbe.

Délben bebalzsamozták Vass József holttestét, üveg és rézkoporsóba tették, igy temeti pénteken délután Serédi hercegprimás a parlament kupolacsarnokából.

A Revíziós Liga nagyszabása memorandumot küld a Népszövetségnek
A Reviziós Liga jelentős akcióra készül: a mai helyzet tarthatatlanságát őszintén és részletesen föltáró memorandummal fordul a Népszövetséghez. A memorandumon dolgozó bizottság vezetője.

Eckhardt Tibor ezeket mondta:
- Nagyszabásu memorandumot állítunk össze, amelyben nem elégszünk meg a tarthatatlan helyzet részletes ismertetésével, hanem megjelöljük a bajok orvoslásának utját és eszközeit is, azzal a kérelemmel, hogy a Népszövetség foglalkozzék ezzel a problémával.

A Reviziós Liga memoranduma még a Népszövetség legközelebbi ülésszakának megnyitása előtt elkészül és igy a liga vezetősége arra számit, hogy a Népszövetség januári tanácsülése már foglalkozik is a memorandum fölvetette problémákkal.

Nem tartjuk az Anschlusst fontosnak, ezért nem vagyunk hajlasndók Olaszország barátságát föláldozni! - ez a nemzeti szocialisták külpolitikai programja
Róma, szeptember 21.
Gróf Reventlov a német nemzeti szocialisták egyik legtekintélyesebb politikusa a Hitler-párt jövőbeni magatartásával foglalkozik a Tribunának adott nyilatkozatában és hangsulyozza, hogy Németországnak sokkal fontosabb Olaszország barátsága, mint az osztrák csatlakozás kérdése.


Mi törekedünk ugyan az osztrák csatlakozás végrehajtására
- mondotta a nagynémetek egykori vezére – mint reálpolitikus azonban jól tudjuk, hogy ennél fontosabb, megszabadulnunk a politikai gazdasági nyomástól. Nyiltan kimondom, hogy a jelenlegi nyomástól fontosnak és nem vagyunk hajlandók egy olyan nagyhatalom barátságát, mint Olaszországét, ezért föláldozni. Reálpolitikai meggyőződésünk ugyanigy csak harmadrendü kérdésnek tekinti a monarchia problémáját.