Wolleman István volt sorhajóhadnagy, a Citroen-gyár budapesti Igazgatója Buenos- Ayresba szökött

Meglepő hírek terjedtek el vasárnap a fővárosban a budapesti társaságok egyik ismert tagjáról, Wollemann István volt sorhajóhadnagyról, aki a legutóbbi napokban a Citroen autógyár budapesti igazgatója volt. Wolleman mintegy három héttel ezelőtt visszavonult a társas szerepléstől, ez azonban még nem okozott föltünést, mert csakhamar megtudták róla, hogy beteget jelentett és igy azt hitték, talán valamelyik szanatóriumban kezelteti magát. Igy annál nagyobb meglepetést keltett vasárnap egy buenosayresi távirat, amely közölte, hogy Wolleman István Délamerikába, Buenos-Ayresbe szökött.

Most már kiderült az is, hogy Wolleman István, akinek az Ákos-utca 10. szám alatt saját vilája volt, teljesen tönkrementés mintegy 160.000 pengő adósság hátrahagyása után szökött meg.
A fiatal sorhajóhadnagy a háboruutáni években tünt föl a budapesti társaságokban. A jó megjelenésü, elegáns fiatal embert mindenütt szivesen fogadták, aki a tengerésztiszti pályát merész, snájdig életrevalósággal a kereskedői pályával cserélte föl. Motorkerékpár üzeletet nyitott az Andrássy-uton. A vállalkozás nagyszerüen bevált: ebben az időben valóságos motorkerékpárláz uralkodott Budapesten és Wolleman, aki több külföldi motorkerékpárgyár képviseletét kapta meg, rövid idő alatt meggazdagodott. Ambíciója tovább hajtotta a szerencsés vállalkozásban és rövidesen megkapta a Citroen autógyár képviseletét is.

Megnősült és megvette az Ákos utcai elegáns vllát, kibővítetteaz Andrássy-úti üzletet is, az Ilka utcában nagy telepet létesített, műhelyekkel és irodákkal, amelyekben igen sok alkalmazottat foglalkoztatott. Két évvel ezelőtt mutatkoztak az első bajok. Az általános gazdasági krizis következtében megcsappant a forgalom és Wolleman itt követte el a hibát, nem redukálta üzemét, bizott a helyzet jobbrafordulásában s a nagy üzem deficitjét kölcsönökkel igyekezett pótolni. Mindent elkövetett, hogy megmentse vállalatát, azonban a helyzet nem javult és végül is képviseletét kénytelen volt az érdekelt banknak átadni s csak autójavító műhelyét tarthatta meg. Néhány héttel ezelőtt már villáját is feláldozta adóságainak törlesztésére.

azonban ez az áldozat sem volt elég. Igy is csaknem 100.000 pengő adóssága maradt. Ekkor következett be, hogy beteget jelentett ugy tudtak róla, hogy egy szanatóriumba vonult. Legközelebbi munkatársai is abban a hitben voltak, hogy Wolleman egyik budapesti szanatóriumban pihen s bár tudták, hogy nagy adósságai vannak, de arra nem gondoltak, hogy ezek a tartozások ilyen sorsdöntő lépésre kényszerítik Wolleman Istvánt.

Vasárnap ugyanis általános meglepetésre Wolleman István arról értesítette budapesti hozzátartozóit, hogy megérkezett Buenos-Ayresbe.

Wolleman István, az egykori sorhajóhadnagy, a lelkes és merész vállalkozó, uj életpályát kezd. S mi sem kétségtelenebb, minthogy rövidesen vagyonra fog ezért tenni, mert dogozni fog, hogy kifizesse budapesti adósságait. Akik ismerik, ezt egészen biztosra veszik.