Sajnos, nálunk a csillogó, zúzmarás tájkép csak rövid életű. Az a Nap, amelyik valójában feltárta ragyogó pompáját, fény sugaraival egyidőben hősugaraival is elönti a zuzmarás világot és a kristályokat tönkreteszi, leolvasztja a fákról és bokrokról.

Sokszor nagyon szomorú következményei vannak a bőséges zúzmara-lerakodásnak. Ha túlgazdagon díszíti vele a természet a téli tájképet, a zuzmara súlya alatt összetöredeznek a fák, letörnek az ágak, leszakadnak a távíróvezetékek stb., igen súlyos károkat okozva.

Nálunk a zuzmara csak átmeneti jelenség szokott lenni, annál állandóbb pl. Skóciában, Skandinávia északabbi és a tengerhez közelebb fekvő hegyvidékein. Ezeken a helyeken, különösen viharos és szeles időben, a felhők úgy körülveszik a hegycsúcsokat és magaslatokat, mintha hozzájuk volnának kötve. Nagyon egyszerű és természetes következménye ez a levegő felszállásának s ha nem is zuzmarával, hanem esővel kapcsolatosan, gyakran megfigyelhető a felhőknek ez a csüngése nálunk. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy a hegy pipál.

Európa északi vidékein, az Alpesek 2-3000 méterhez közel levő övezetében nemcsak télen, de tavasszal és ősszel is gyakran bekövetkezhetik ez az állapot s ilyenkor a csúcsok vidékén roppant nagy tömegben tud a zuzmara lecsapódni. Különösen hatalmas a zuzmaraképződés az Északi-tenger szomszédságában levő szigeteken és partvidéken, ahol a levegő gazdag párateltségét a környező, aránylag meleg tenger biztosítja.

Ha a zuzmara hordott vagy frissen hullott havat ér, a felszín hórétegét annyira összefagyasztja, hogy a havat már a legerősebb viharok sem tudják kikezdeni (8. ábra). Ahol erős a zuzmaraképződés, 2-3 méter vastagságú, roppant festőies, laza zuzmarafürtök rakodnak le. A magashegyi obszervatóriumok ezekről a képződményekről nagyon szép fényképeket gyüjtöttek össze. Ez a nagytömegű zuzmara nemcsak jelentékenyen kiegészíti, hanem pótolni is tudja a hóesést.

A zuzmaraképződés maximális zónája a hűvösebb éghajlatú szárazföldek tengerrel szomszédos vidékein vannak. Hatalmas zuzmaraképződés megy végbe a tenger közelében fekvő norvégiai hegyvidéken, a Spitzbergákon, Skóciában stb. Csodálatosan bőséges zuzmaraképződéseket figyeltek meg Skócia legmagasabb hegycsúcsán, a Ben Nevis-en (1343 m) téli, viharos időkben (9. ábra)

Valószínű, hogy az északnorvégiai gleccserek táplálékának nagyrésze zuzmarából áll. Mennél jobban távolodunk azonban ezen a vidéken a tengerparttól, annál inkább csökken a zuzmara jelentősége is. Nansen a grönlandi jégtakaró belső részein már nem észlelt zuzmaraképződést.

A zzzmara az Alpesekben egészen másképen jelentkezik, mint a tengerhez közelebb fekvő Lappföldön vagy Skóciában. Míg az előbbi vidékeken a csapadék és a levegő páratartalma a hegyek lábától a csúcsokig fokozatosan emelkedik, az Alpesekben a csapadék és a páranyomás maximuma a legmagasabb csúcsok vonalán alul fekszik.

A legmagasabb csúcsok az Alpesekben aránylag páraszegény levegőövezetbe nyúlnak bele. Az Alpesekben a legjelentékenyebb zuzmaraképződés, amint az ottani obszervatóriumok megfigyelései bizonyítják, a 2-3000 méteres magasságokban megy végbe, a maximum azonban Hann szerint inkább ezen az övezeten alul van, mint felette.