Tiz fillérrel drágul a kenyér

Az uj termésértékesitési rendelet első közvetlen hatását vasárnap már érezték a fogyasztók, miután ugy a pékeknél, mint a füszerüzletekben vasárnap reggel már az uj, drágább áron árusitották a lisztet. Ezzel szemben a kenyér- és péksüteményárak vasárnap még változatlanul a régiek voltak. 

A sütőiparosok küldöttsége szombaton Ruzicska Ede ügyvezető elnök vezetésével megjelent Vargha Imre pénzügyi államtitkárnál és azt kérte, hogy a meglévő lisztkészletek felvételére és utólagos megadóztatására adjanak két heti haladékot a sütőiparnak. A kialakult helyzetről ifj. Ruzicska Ede, a sütőiparosok ügyvezető elnöke a következőket mondotta: 

– Miután a kormánytól a raktárainkban meglevő lisztkészletre
tizennégy napi haladékot kaptunk, ezalatt az idő alatt természetesen nem emeljük a kenyérárakat. Ép ezzel a feltétellel kaptuk meg a kért haladékot, hogy addig változatlanul hagyjuk az eddigi árakat. Ha már most kellett volna emelni a kenyérárakat, akkor 10-12 filléres lett volna a drágulás kilónkint, azonban hogy mi lesz a helyzet tizennégy nap mulva, azt ma még nem lehet tudni.

A buza ugyanis tőzsdecikk és az aratás után meginduló erős kinálat bizonyára le fogja valamivel szoritani a buza árát. Ezenkivül pedig a kormány mesterségesen tartotta a buza árát a világpiaci, körülbelül 10 pengős ár fölött, azután pedig az uj boletta bevezetése után az feleslegessé válik, valószinü, hogy a buza valamelyest olcsóbbodni fog. 

Értesülésünk szerint a kormány a 10 pengős világparitáshoz még hozzá akarja csapni az a vámvisszatéritést, amit a buza után az osztrákokkal kötött kereskedelmi szerződés alapján kapunk.

A pénzügyi kormány csak a sütőiparosok által feldolgozandó lisztkészletre adott adómentességet két hétig, azonban az árusitott lisztre nem, mert máskülönben a füszerkereskedőket károsodás érte volna. A malmok által szombaton ideiglenesen megállapitott magasabb lisztárak még nem teljesen irányadók és különben is ugy a dupla nullás lisztnél, mint a kenyérlisztnél eddig is lényeges árvariációk voltak, amelyek ezentul is fennmaradnak és igy nehezen fognak kialakulni egységes lisztárak. 

Minden lisztfajta kilogrammonkint 12.6 fillérrel drágul, ezen felül természetesen nem emelkedhetnek a lisztárak. Miután eddig 8 pengő volt egy mázsa liszt után az adóteher és ehhez most még 12 pengő 60 fillér járul, ezzel körülbelül 20-21 pengőre emelkedett az adó és hozzászámitva egyéb adóterheket, a fogyasztó minden kiló liszt után körülbelül 25 fillér adót fizet. 

A malmok részéről kijelentették, hogy egyelőre, különösen addig, amig az uj rendelet végrehajtási utasitása nem jelenik meg, teljesen bizonytalan a helyzet. Valószinüleg ennek a következménye, hogy a lisztdetailárakat néhol egész önkényesen és tuldrágán állapitották meg és egyes helyeken 56 fillért számitottak egy kilogramm nulláslisztért. Ezt az indokolatlan áremelést minél sürgősebben meg kell szüntetni, mert senki sem huzhat illegális hasznot az uj termésértékesitési rendeletből, amely ugyis elég sulyos ujabb terhet ró a fogyasztókra. 


Ujra Anzenberger 

Miután a boletta bevezetése alkalmával az elmult évben, mint ismeretes, nagy feltünést kellett Anzenberger Aladár sütőmester akciója, aki a többi péknél olcsóbb kenyeret bocsátott forgalomba, megkérdeztük, hogy nem szándékozik-e ezuttal is olcsóbb kenyértipussal meglepni a közönséget. 

Kérdésünkre Anzenberger a következőket mondotta: 
– Midőn csak mi pékek tudjuk igazán, hogy milyen határtalanul nagy a nyomor és hogy a szegény emberek ma már kenyérrel sem tudnak jóllakni, feltétlen szándékom, hogy ezuttal is egy olcsóbb, jó kenyértipust hozok forgalomba. Egy rozs- és buzakeverékből készült kenyér lesz ez az olcsóbb tipus, amelynek az árát az adott viszonyokhoz mérten mindenesetre a legminimálisabban fogom kalkulálni. 

A sütőiparosok törekvése egyébként az, hogy a kormány ármegállapitó bizottságot létesitsen, amelyben helyet kapnának a sütőiparosok, a munkások, a fogyasztók és az illetékes kormánytényezők és ez a bizottság állapitaná meg közös megegyezéssel az uj kenyérárakat. A pékek ezzel el akarják magukról háritani a kenyérárak emelésével kapcsolatos felelősséget és hivatkoznak arra, hogy ugy Ausztriában, mint Németországban és Franciaországban is beleszól a kormány a kenyérárak megállapitásába és ugyanezt szivesen látnák a magyar sütőiparosok is. A sütőiparosok egyébként hétfőn este hat órakor nagygyülést tartanak, amelyen a további teendőkről fognak tanácskozni.